Kalotaszeg egyik gyöngyszeme

Épített örökségünk

A Szilágy megyei Farnas Bánffyhunyadtól északkeletre, a vasútvonalhoz közel fekszik. A település nevét a 12. századi tizedjegyzék már említi. 1272-ben Fornos, 1391-ben Farnos, 1441-ben Farnas, 1666-ban Fárnas, 1839-ben és 1863-ban Szferas, 1873-ban Szferázs néven találjuk meg. Árpád-kori település, a 12. századig Adorján vár területe, majd királyi birtok, a Váradelőhegyi Prépostság, utána a Szent Jób-apátság tulajdona volt. A 12. századig Bihar vármegyéhez tartozott. A 13. századi Bécsi kódex szerint már Mater Ecclesia, önálló egyháza volt. Eredeti lakói katolikusok voltak, akik a reformáció óta reformátusok. A falu a trianoni békeszerződésig Kolozs vármegyéhez tartozott.

A lerombolt vár köveiből épült istenháza

Farnas református templomát valószínűleg a tatárjáráskor, 1241-ben lerombolt Almásmonostor várának köveiből építették a 15. században, gótikus stílusban. Az 1703-1711-es Rákóczi-szabadságharcban megrongálódott épületet csak 1750-ben hozták helyre. Ajtókereteit reneszánsz faragványok díszítik. A templomhajó és a nyolcszögletű szentély mennyezetét Gyalui Asztalos János és Umling Lőrinc fakazettái – kétfejű sas, pelikán, nap, bűnbeesés – díszítik, szószékét ugyancsak Umling készítette 1750-ben.

A falba épített, 1510-ből való sírkő a Mátyás király elleni felkelés egyik vezéralakjának, Farnasi Veress Jánosnak állít emléket. A templom melletti harangláb két harangja közül a nagyobbik 1745-ből való.

A faluban található még a Szent-Iványi család 19. század eleji kastélya, melyet öregotthonná alakítanak.

Farnas község Kalotaszeg félreeső részén fekszik az Almás-patak völgyében, a Bánffyhunyad–Almásszentmihály műútról Alsófüld után jobbra letérő földút mentén.

1260 és 1270 között a falut ifjabb István király Szilitelekkel együtt Fülpös fia Mikola ispánnak adományozza, és a váradi káptalannal iktattatja.

Miclausné Király Erzsébet ír arról, hogy Farnas története a középkorban a farnasi Veres családéval fonódott össze. E család is abból a rokoni közösségből származik, amely a tatárjárás előtt élt Fülpös fia Mikola comestől eredezteti magát. 1262 táján, amikor a Mikola rokonság az okleveles forrásokban feltűnik, a későbbi Veres és Tamásfalvi családok felmenőit már farnasi birtokosokként említik.

Kétségtelen, hogy a család legkiemelkedőbb tagja Veres Dénes volt, aki elkobzott birtokai visszanyerését követően, 1442 őszétől részt vett Hunyadi János törökellenes küzdelmeiben.

A 16. században kihal a farnasi Veres család

Az 1453-ban már épülő templomot a régi farnasi egyház romjaiból emelték. 1467. november 2-án Segesváron a Mátyás király elleni lázadás miatt hűtlenségbe esett Veres Benedeket és testvérét, Jánost az elsők között fosztották meg birtokaiktól.

Ugyancsak a fent említett szerző tud arról, hogy Mátyás Farnast a többi kalotaszegi törzsbirtokkal együtt Nagylaki Jaksics Istvánnak és Demeternek adományozta. A lengyelországi száműzetésből 1449-ben visszatért Veres Jánosnak végül 1505-ben Szentgyörgyi Péter erdélyi vajda ítélte meg kalotaszegi birtokrészeit, melyek 1518-ban fia, Márton tulajdonát képezték.

Farnast a család a Veres Jánosnak a Bekes Gáspár-féle összeesküvésben való részvétele miatt 1575-ben elvesztette.

A farnasi Veres család a 16. században kihalt, ezt követően a települést a Valkai, Kemény, Gyerőffy, Vitéz, Bánffy, Zichy, majd a Keczeli családok birtokolták.

A 18. században beomlott a szentély boltozata, ezt kazettás mennyezetre cserélték.

A kis méretű, egyhajós, sokszögű szentéllyel ellátott, torony nélküli templom Kalotaszeg egyik legteljesebb templomi berendezését rejti. A döntően a 18. század derekáról származó bútorzat java része Umling Lőrinc műhelyében készült. A cinterem kerítéséhez simulva fa harangláb áll, a kerítésbe illesztett kiskapura a – vélhetően a haranglábat is datáló – 1748-as évszámot faragták.

A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációból tudjuk meg, hogy a kuruc háborúk idején – a templom mennyezetének felirata szerint – a templomot feldúlták, és újjáépítését csak 1750-ben fejezték be.

Ugyanekkor készült a templom jelenleg is jó állapotban lévő festett faberendezése. 

A kurucok az egyházközség klenódiumait is széthordták

1748-ban a templom szétrombolt kőfala helyett fakerítést készítettek, „1748. Deus providebit” feliratú bejárati ajtaja a múlt században hosszú ideig a papilak templom felőli bejáratául szolgált. A kurucok támadásaik alkalmával széthordták az egyházközség klenódiumait is.

Egy 1721 körüli összeírásból tudjuk meg, hogy a farnasi harang a magyarbikaliak tulajdonát képezte, viszont csak rövid ideig, mivel egy későbbi, szintén magyarbikali feljegyzésből kiderül, hogy „…a farnasiak visszavették magokhoz a magok eddig itt állott harangjokat…”.

A sírbolt csontokat, koponyákat és művészi beccsel bíró faragványokat őrzött

Mihály Melinda munkájából megtudjuk, hogy 1859-ben az akkori lelkész ásatásokat végzett a hajótól északra a feltételezett középkori kripta lokalizálására. Ekkor egy sírboltra és mintegy tucatnyi csontra és koponyára leltek, valamint „…művészi beccsel bíró faragványokat, faragott épületköveket és egy keresztelőmedencét találtak…”. 

De mindezeknek sajnos nyomuk veszett. 1936-ban a farnasi egyházközség és az akkori tanító, Antal Béla kérésére Kós Károly két változatban elkészítette a templom portikusza helyére építendő torony tervrajzát, tervét viszont – valószínűleg a tanító hirtelen halála miatt – sohasem valósították meg.

A reneszánsz kapuzatot a farnasi Veres család címere díszíti

A templom téglalap alaprajzú hajójához keleten sokszögzáródású szentély, délen egy kis méretű, téglából falazott portikusz csatlakozik.

Az épület háromszögű oromzattal záródó nyugati homlokzatának sarkait átlósan elhelyezett, kőlapokkal fedett kétlépcsős támpillérek erősítik. A homlokzat középtengelyében három élszedett, másodlagosan felhasznált kőhasábból kialakított egyenes szemöldökű kapuzat látható. Egyszerű, ácsolt ajtószárnyán a 18. századi, festett architektonikus keretbe foglalt olaszkorsós motívumnak már csak nyomai láthatók.

A templom portikuszából nyíló, déli, kőből faragott, reneszánsz kapuzatát a farnasi Veres család címere díszíti.

A párkánytöredék jelenleg a hajóban található

Feltételezhetően ennek a kapuzatnak volt a része az a 16. század eleji reneszánsz díszítőelemeket mutató, a szárkövekével megegyező profilú párkánytöredék, mely jelenleg a hajóban található.

A töredék reneszánsz kapitálissal vésett felirata a következő:

„[…]e vs(?) Maria”.

A déli kapu két táblára osztott, keretbetétes ajtószárnyán az 1790-es fiatalabb Umling-féle átfestés alatt kirajzolódik apja, idősebb Umling Lőrinc olaszkorsós kompozíciójának néhány motívuma.

Külső oldallapján jelenleg olaszkorsós kompozíciók, tulipánból, szegfűből és ötszirmú virágokból kialakított füzérek láthatók, festett felirata: 

„Eszt az Ajtott Renovaltatta Isten Di/ tsőségére Őreg Kudor Márton: 1790/ 3 dik (…) Juli.”.

 A kazettás mennyezet és a karzatmellvéd

A templom mindkét terének festett kazettás mennyezete van. A szentély lefaragott gyámkőcsonkjai és a hajóban elhelyezett kör alakú, díszítetlen zárókő bizonyítéka annak, hogy eredetileg boltozva volt, a hajóban viszont nincsenek boltozásra utaló nyomok.

Az 56 + 12 kazettából álló mennyezetet, amint azt felirata is tanúsítja, 1750-ben készítette a szászkézdi származású id. Umling Lőrinc:

„Ezek(ne)k idejekben épült ez / templum, Asztalos Lőrincz / által 1750 diebus / julii augusty & septembr(y)”. 

A mennyezet másik feliratos táblája bibliai idézetet tartalmaz.

Szintén 1750-ben készítette id. Umling a hat táblából álló nyugati karzatmellvédet. A két szélső kazettán egy-egy csigavonalszerűen hajlított indákból kialakított ornamentális kompozíció látható, a második és ötödik kazettán egy-egy körbe komponált, akantuszvirágos motívum van.

A szószék és az úrasztala

A templom berendezésének egyik legnívósabb darabja az 1750-ben készült, nyolcszögű alaprajzú, deszkalapokból ácsolt szószék. Bár évszám nélküli, a pontos rajzstílus, a felületek kipontozása és a reneszánsz motívumok sokasága elárulja, hogy készítőmestere id. Umling Lőrinc lehetett.

1750-ben készítette id. Umling Lőrinc a templom úrasztalát, a ritkaságszámba menő perselyt és zsoltármutató táblát is. Mindegyik darab felirata az 1790-es ifj. Umling-féle felújításról emlékezik meg.

Mindössze a felirat nélküli úrasztala képez kivételt, mely megőrizte a felső lapját díszítő eredeti, egyszerű tulipános festést.

A zsoltármutatón a következő felirat látható:

„Ditséret / Isten Ditsőségére / Renovaltatta Eszt a / Pulpitust Andor(?) István Anno 1790.”.

A templom padmellvédjein ifj. Umling Lőrinc átveszi ugyan az apja által oly kedvelt olaszkorsós motívumot, viszont sokkal egyszerűbb felfogásban.

A sírkőfelirat

Farnasi Veres Jánosnak az 1510-ben faragott és eredetileg a templom padlójába illesztett sírkövét utóbb a diadalív padlójába falazták.

A kőfaragó mester a szokásos típustól eltérően három részre osztotta a kőlap belső mezejét, melyet felül dekoratív szerepű gótikus karéjok, középen egy címerpajzs, alul pedig egy reneszánsz rozetta díszít. Az ívelt pajzsba foglalt Veres-címert furcsa sisakdísz koronázza. A címerábrázolás nélküli pajzs valószínű, hogy eredetileg festett lehetett, és minden bizonnyal egy szarvast ábrázolhatott, mivel a Mikola nemzetségből leszármazott összes család címerpajzsában egy-egy szarvas látható.

A gótikus elemeket is megjelenítő, leegyszerűsített kompozíciójú sírkő faragója egy vidéki, esetleg helybeli mester lehetett.

A keretszegély reneszánsz kapitálissal vésett felirata:

„H(a)ec est / tumb(a) egregii viri Johan(n)is Veres cui / anima residet in c(o)elis 1510. (E sírkő a tiszteletreméltó Veres Jánosé, kinek lelke az egekben nyugszik 1510).”

Az erősen megkopott sírkő évszámát Bunyitay Vincze 1500-nak, Balogh Jolán 1510-nek olvasta. A kopás ellenére az utóbbi olvasat a helyes, annak ellenére, hogy 1513. április 20-án Veres János neve felbukkan az oklevelekben, ugyanis ez az adat feltételezhetően az elhunyt fiára vonatkozik.

Demján László műemlékvédő építész kiegészítése

Kalotaszeg, talán ez a tájegység lehetett volna a Nagy Háború után elcsatolt erdélyi részek első autonóm területe, a közel negyven falut és 40 ezres színmagyar lakost felölelő Kalotaszegi Köztársaság. A Gyulafehérvári nyilatkozat és a wilsoni elvek azóta sem valósultak meg, mára a remény is messze elszállt a lankás, fatornyos templomok köré épült falvak harangzúgásával együtt.

Farnas harangtornyának bús búgású harangját 1474-ben öntötték. Azóta, 550 éve gyűjti égi fohászra a még lélekben fennmaradtakat, akik némán, de nem észrevétlenül morzsolták életüket, és elvegyültek a falu történelmében a neves erdélyi nobilitás módos, egyházpártoló családjai is.

Kalotaszeg neve mellől elmaradhatatlan az újkori Erdélyország legnagyobb polihisztorának, Kós Károlynak a megemlítése. A Fiatalok nevű építészek szövetsége Kós köré tömörülve bejárta ennek a vidéknek a sínylődő építészeti emlékeit, és fontos rehabilitációs tervet kezdeményezett a templomok, fiálék, harangtornyok és papilakok tematikus megmentésére. 

A legsajnálatosabb módon közbejött trianoni területváltozások miatt sok kezdeményezés abbamaradt. Majd a székesfővárost elhagyva, végleg hazaköltözött erre a tájra, és újraindította korábbi megmentési elképzeléseit. Sok összetűzése volt a frissen kinevezett, egyházi ügyekért felelős bukaresti műemlékvédelmi bizottság akkori vezetőjével, az esperes szenátor Alexandru Munteanuval. Ő gyanúsította meg Kós Károlyt, hogy a magyar nemzeti egyházak műemlékvédő gondoskodása szerint román Erdély nem is létezik, csak a „szegény magyar Erdély”. 

Ilyen elvadult szemléletekkel viaskodva mégis sok megvalósult görögkatolikus templom terve született asztalán. Számunkra a legfontosabb adat, hogy 1936-ban az akkori farnasi tanító, Antal Béla kérésére két változatban is elkészítette a templom portikusza helyére építendő új torony tervét, amely a tanító korai halála miatt nem valósult meg. Nem épülhetett fel az 1960-ban tervezett farnasi református parókia épülete sem, és lett nemcsak ezekkel a keresztény épületekkel szegényebb a falu, de a mi erdélyi szellemi világunk is.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítésznek, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész és Csedő Attila a saját munkájukból és gyűjteményükből juttatták el a szerzőnek.