Kádár Anna kötetbe örökített gyermekkora

Igaz mesék Sepsiszentkirálytól Marosvásárhelyig

Nem mindennapi szerzőavatóra gyűlt egybe május 8-án délután a marosvásárhelyi Studium Hub nagyérdeműje. Kádár Anna, az Emlékeim kuffere című önéletrajzi kötet 86 éves írója első könyvében gyermekkora és fiatalsága igaz meséit elevenítette fel a vérbeli mesélők hangján, derűs életbölcsességet árasztó képekben, a teremtett világ iránti szeretet színeiben, a sötétebb időket átfestő humorból is gyakran merítve.

A családias hangulatú bemutatóra a mű több szereplője is eljött, Anna néni unokaöccsei közül Bocsmán Sándor nyugalmazott református lelkipásztor is, aki az együttlét első perceiben áldását adta a jelenlevőkre. Ezt követően a kötetet megjelentető Juventus Kiadó igazgatója, Szucher Ervin osztotta meg gondolatait a publikummal.

– Azt mondják, hogy egy szerzőnek az ideális kor az alkotásra a 45. és az 50. életév közötti időszak. Bayer Dorka, akinek szintén nemrég mutattuk be a kötetét, 12 évesen írta a meséskönyvét, Anna néni pedig rég elmúlt 12 éves, de ha a két életkort összeadjuk, majd elosztjuk kettővel, akkor kiderül, hogy az eredmény a 45 és az 50 között van, tehát mindketten nagyon jó korban írták meg a maguk művét – mondta a kiadó igazgatója, majd a Kádár Anna könyvében felsejlő világ időbeli koordinátáit adta meg. 

Frustuk, varjúfejés és a kádban fürdő medve 

– A háború előtti évekről és a háború időszakáról van szó, egy olyan korról, amelyről a szerző képes nemcsak derűlátóan, hanem egészen humorosan mesélni, pontosan visszaemlékezve, meggyőződésem szerint színezés nélkül elmondva azt, ami annak idején történt – hangsúlyozta Szucher Ervin, majd több szövegrészt felolvasva nyújtott betekintést abba – az Anna néni lelkében érintetlenül megőrzött – hajdani mikrouniverzumba, amelynek jellegzetes színfoltja volt a gyimesfelsőloki csángó világ. Erről, pontosabban a vidék akkori gyermeknépének frustukjáról, az előző napi második főzet puliszkából készült, juhtúróval ízesített tízórairól szólt az első felolvasás is. A következő, teljes terjedelmében megosztott történet cselekménye ugyanezen a helyszínen zajlott, és főszereplője a szerző öccse, Lacika volt, aki ragyogó fantáziájú kis csibészként mindegyre elkövetett valami elképesztően vicces csínyt, ez esetben madártejet kívánva egy varjú megfejésére tett kísérletet. A gyimesi történetek közül Szucher Ervin a gyönyörűen hímező Senáj Jóskáról és a beteg édesanyjuknak segítő gyermekek – Anna és Lacika – kenyérsütéséről szólót is kiemelte, majd a szerző öccsének kórházi kalandja következett. A közönséget folyamatosan nevetésre ingerlő „kóstolóból” nem maradhatott ki a csíkszeredai medvés sztori sem, amikor a helyi ortodox pap szelídített mackója „tiszteletét tette” egy idős ügyvéd házában, annak fürdőkádját és ágyát is kipróbálva. 

Ez persze nem az egyetlen állatos igaz mese a könyvben. A kötet szerkesztőjeként – az Anna nénivel tavaly nyáron kezdett közös munka legelején – Kormos, a család házi kedvenceként „tevékenykedő” holló történetét, Kukiét és Mukiét, a mókustestvérekét és – a szerző családjának Marosvásárhelyre költözése utáni időszakhoz fűződő – medvebocsokét is megismerhettem, ahogy azt is, hogy hogyan kapcsolódott össze Szabó Anna édesapjának élete a vásárhelyi állatkert megszületésével. A kötetből mindez kiderül.

Szucher Ervin a közös munkáról kérdezett a bemutatón, én pedig elmondtam, hogy ez egy egészen varázslatos időszak volt számomra, amikor mesefaló gyermekként követhettem az elém rajzolt csodálatos képeket, valahogy úgy, ahogy jó pár évtizeddel korábban nagymamám közelségében. Ezért is volt számomra igazi öröm számítógépen rögzíteni kezdetben a hangfelvételek, később pedig a jótündéri szorgalommal teleírt füzetlapok tartalmát.

Az együttlét művészi mozzanatokkal folytatódott. Siklódi Ibolya, Anna néni egyik barátnője Verdi Nabuccójából a Rabszolgák kórusának dalát adta elő, a pillanatot kísérőhangszer hiányában a közönség dúdolása tette egyedivé. A továbbiakban a 13 éves Kerekes Tihamér, Bocsmán Sándor lelkész kis pártfogoltja Szilágyi Domokos Csodaszarvas című költeményét szavalta. Aki elolvassa Anna néni művét, az bizonyára megtalálja a lírai sorokra rímelő prózarészt, a sok emberi tanulsággal bíró Mici, a szarvastehén című történetet. Erre a párhuzamra magam is csak most, e sorok írása közben jöttem rá.

„Mama, ne Hamupipőkét…”

A könyvbemutató utolsó előtti mozzanatában az est főszereplője, a szerző a mű megszületésének előzményeit idézte fel.

– A Jóisten megáldott egy olyan emlékezőtehetséggel, hogy egyéves és 11 hónapos koromtól, az öcsém születésétől képszerűen jelennek meg előttem a gyermekkori emlékeim – mondta Kádár Anna, és meg is osztotta hallgatóságával a kötetben első történetként szereplő sepsiszentkirályi nagy eseményt, amikor a babája hintáztatása közben egyszer csak „óriási ovációval” megjelent a nagynénje az ajtóban, és azt kiabálta, hogy „fiú, fiú, fiú, Lacika fiú”.

– A gyerekeimnek és az unokáimnak is mindig sokat kellett meséljek, és időnként el-elmondtam nekik egyet a saját történeteimből, például a találkozást a medvével málnaszedés közben. Az unokáim kezdték mondogatni, hogy „mama, nekünk ne Hamupipőkéről meg Csipkerózsikáról mesélj, mondd a te meséidet, az igaz meséket!”. Öcsémnek a gyerekei is szinte naponta jöttek igaz mesét hallgatni. Szegény öcsém mindig mondta: „néném, írd le, adjuk ki, én is segítek”. Ez nem ment olyan könnyen, mert eléggé elfoglalt voltam akkoriban, az íráshoz pedig idő kell. Aztán átestem egy nagy betegségen, majdnem megkacsintottam, hogy mi van ott „túlfelől”, de úgy látszik, hogy a Jóisten nem akart magához venni, hanem megparancsolta, hogy „márpedig neked itt, ezen a glóbuszon van dolgod, csináld azt”. A nagy betegség után nem tudtam dolgozni, mozogni, és akkor sor kerülhetett az igaz mesék megírására.

A Teremtővel szinte bekövetkezett találkozás kapcsán Anna néni lánya, Kádár Tünde egy szívszorító történetet osztott meg a jelenlevőkkel, azt, amit a Gyimesekben anyák napján tartott legelső könyvbemutatón is elmondott. A történet a kómából visszatérő édesanyáról szól, aki egyik unokájának, Zsuzsának álmában üzente meg, hogy nem távozik el családja köréből, mert van még tennivalója idelent. Ehhez a gondolathoz kapcsolódva árulta el Szucher Ervin a bemutató végén, hogy Anna néni – ígéretként is értelmezhető – szavai szerint az első kötetnek folytatása is lesz, amelyben a huszonéveitől idős koráig haladnak az események, és talán az is megfogalmazódik, hogy milyen volt a „kapuban” állni, nézni a fényt, és visszatérni.