2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az ENSZ-közgyűlés 2005-ös döntése értelmében minden november harmadik vasárnapján a közúti balesetek áldozataira emlékeznek. A rendezvény célja a polgárok figyelmének felhívása a megfontolt, óvatos közlekedésre.

A statisztikák újból megerősítették, hogy Románia ötödik éve vezeti az EU-s országok halálozási arány szerinti rangsorát: 2021-ben 1779 ember vesztette életét a közutakon.

A romániai balesetek egyik leggyakoribb oka az ittasan vagy drog hatása alatt történő vezetés. A PSD egyik szenátora a büntetőtörvények szigorítását kéri. Zéró toleranciát hirdetne az ittasan, drog hatása alatt vagy jogosítvány nélkül vezető, halálos balesetet okozó sofőrökkel szemben, hogy ezek ne úszhassák meg a börtönbüntetést.

Köztudott, hogy 2019-ben már benyújtott egy módosító javaslatot, de a képviselőház döntő házként elutasította, a javaslattevő szerint „abszurd politikai megfontolásból, dacolva a társadalom általános érdekével, mely megköveteli, hogy megvédjük az életet, és véget vessünk a romániai közutakon zajló vérengzésnek”. A törvénytervezet elutasítása óta több százan haltak meg az utakon a sofőrök felelőtlensége következtében.

A rendőrség adatai alapján évente 20 ezer sofőr ellen indul eljárás ittas, drog hatása alatti vagy jogosítvány nélküli vezetés miatt, ugyanakkor évente mintegy ötszázan halnak meg vagy szenvednek súlyos sérüléseket ezzel összefüggésben.

Az Európai Bizottságnak az európai utak biztonságával kapcsolatos adatai szerint 2021-ben közúti balesetben 19,8 ezer ember halt meg, azaz ezerrel (5%) több, mint egy évvel korábban.

A Bizottság a rangsor felállításakor elemezte az egymillió lakosra jutó balesetek számát 30 országban (az EU 27 országa, Norvégia, Izland, Svájc). A halálos balesetek átlagos száma Európában tavaly 44-et tett ki egymillió lakosra vetítve. A legbiztonságosabb Norvégia volt 16-tal, majd Málta (17) és Svédország (18) következett. A rangsort Bulgária zárja 82-es eredménnyel, és Románia, ahol tavaly az utakon 93 ember vesztette életét egymillió lakosra vetítve.

Összehasonlítva a járvány előtti évvel (2019), a halálozás az utakon 2021-ben az unióban átlagban 13%-kal esett, a legnagyobb visszaesés, több mint 20%-kal Dániában, Belgiumban, Portugáliában, Lengyelországban és Litvániában volt. Ezzel szemben Lettországban, Szlovéniában és Finnországban az elmúlt két évben megnőtt a közúti balesetek halálos áldozatainak száma.

Az Európai Bizottság célja, hogy 2030-ra a felével csökkentse a közúti balesetek áldozatainak számát. 

Norvégiában, Svédországban és Máltán a legalacsonyabb a közúti halálozási arány Európában. A legveszélyesebbek Bulgária és Románia útjai. 

Ezek tükrében merjük remélni, hogy ezúttal a parlament józanul szavaz, bár a rendőrségi hírekben egyre gyakrabban szerepelnek ittasan vagy drog hatása alatt vezető honatyák, közéleti személyiségek. De lehet, azt gondolják, hogy amit szabad Mohamednek..., és ismét leszavazzák a törvényjavaslatot.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató