Elég különös az államfő retorikája. Miközben kijelenti, hogy a kormány nem tervez megszorító intézkedéseket, ami szerinte a válságok idején csak rontaná a helyzetet, Klaus Iohannis azt hangsúlyozza, hogy a súlyos aszály arra kényszerítheti a hatóságokat, hogy helyi szinten korlátozzák a vízfogyasztást. Más megoldás szerinte nincs.
Iohannis bizonyára lemaradt egy körrel, hiszen az ország több térségében a szárazság miatt a vízszolgáltatók már korlátozták az ivóvízellátást. Példa erre Máramaroson, Konstancán kívül Maros megyében is van, vannak falvak, ahol naponta csak néhány órán át, egyes mezőségi településeken pedig csak háromnaponta folyik víz a csapból. Az is igaz, hogy a Mezőségen aszály nélkül is mondhatni nyaranta korlátozzák a vízellátást, hiszen ebben a térségben évtizedek óta gondot jelent a régi, alulméretezett vezetékrendszer. Erre a problémára bizonyosan van megoldás, csakhogy az sok pénzbe kerül. Húsz évvel ezelőtt a SURM vidéki vízszolgáltató küszködött a „szitaszerűen” kilyukadt vezetékek karbantartásával, a vállalat felszámolása óta a regionális vízszolgáltató próbálja felújítani a rendszert.
A lényeg, hogy az államfő szerint a kormány eddig jól kezelte a helyzetet. Elegendő pénzt fordít a beruházásokra, az alapok egy része uniós. (Az 1991-ben megkezdett ratosnyai gát építéséről és az ezáltal okozott környezeti károkról is beszélhetne Iohannis.)
A korlátozásokra visszatérve, a vízügyi hatóság az ivóvíz észszerű felhasználását kéri a lakosságtól, azt, hogy ne használja a vezetékes hálózat vizét a kert locsolására vagy a medencék feltöltésére, ami súlyos aszály esetén (de alapvetően máskor is) jogos. Vannak országok, ahol ezt büntetik. Nálunk nem. Jelen helyzetben pedig a polgári hozzáállás az, hogy az energiaárak növekedése mellett immár olcsóbb megoldás csapvízzel öntözni, mint szivattyúval nyomatni ki kútvizet a termőföldekre. Már ahol a kutak nem száradtak ki.
A földgáz esetében Iohannis szintén cáfolt: szerinte – jelenleg legalábbis – nem készülnek korlátozni a nagyvállalatok gázfogyasztását. Lehet, hogy nem, megteszik azt a vállalatok maguktól. Csökkentik a termelésüket, részlegeket zárnak be, alkalmazottak százait bocsátják el.
Fő, hogy a szociális támogatási rendszerünk oly performans, hogy szerinte a legmélyebb szegénységben élőket eddig „átsegítették” a válságon. Iohannis nem látja vagy nem akarja látni, hogy recseg-ropog az egész gazdaság. Egy dolog, hogy azt kommunikálják: próbálják tartani az inflációra, az államháztartási hiányra, az eladósodási rátára vonatkozó célkitűzéseket, és más a valóság.
Ami biztos: egyre kevesebb a pénz az államkasszában, amit jövőtől az adórendszer „megreformálásával” próbálnak részben pótolni.
