Olvasom, hogy megjelent s Kolozsváron bemutatták az első erdélyi e-könyvet. Haladunk, rohanunk a nagyvilág után. Ihaj-csuhaj, lesz e-könyvtárunk!
Olvasom, hogy megjelent s Kolozsváron bemutatták az első erdélyi e-könyvet. Haladunk, rohanunk a nagyvilág után. Ihaj-csuhaj, lesz e-könyvtárunk! Mit beszélek, hiszen már van, ugyanis akad jó néhány egykor nyomtatott formában megjelentetett mű, mely újabban elérhető, letölthető vagy olvasható elektronikus formában. Lehet bennük szörcsölni. Régi, meglelhetetlen, másutt elrongyolódott vagy hiányos lapszámmal őrzött folyóiratok, melyek a Kolozsváron kívüli vidéki Erdélyben már nem fordulnak elő, ott vannak az transindex.ro-n. A kutató fel-felvisít a boldogságtól, hogy nem kell elutaznia ottthonából, pizsamában is benyithat az elektronikus könyvtárba, mellőzheti a beiratkozás nyűgét, megspórolhatja legtöbbször a könyvtáros faggatózását, esetleg ajakbiggyesztését, aki vágyaink hallatán önkéntelenül így reagál. (Na persze, hogy magamból indulok ki, de az vesse rám az első követ, aki másként reagál, mikor egy mai tizenöt éves azt kérdi, ki a Biblia szerzője, hol keresse a könyvtár katalógusában.)
Úgy hiszem, nem követek el felségsértést, ha megpendítem: vitatható, hogy kire esett a szerző, a kiadó, a tárhely tulajdonosának, fenntartójának, a könyv anyagi támogatójának választása az első igazi, kizárólag elektronikus formában elérhető könyv esetében. Én valamiért – egy korábbi korból kinőve – politikai komformizmusnak tartom K. A. Á. választását, hiszen ha már választani lehetett, akkor szerintem az első e-könyv valamely élő klasszikus erdélyi magyar író műve kellett volna legyen. Persze nehéz megmondani, ki lenne az, ugyanis már vagy két évtizede nincs kanonizált klasszikusa irodalmunknak, sőt irodalmunk sincs sokak szerint, azaz nincs külön erdélyi magyar irodalom, csak összmagyar, egyetlen magyar irodalom, melyet az azonos nyelv és semmi más nem köt össze. Esetleg az alkotók világ- és köldöknézete. Az előző világból örökölt nagy alkotók már csak életkoruknál fogva sincsenek közöttünk. A többiek „istenülése” (Ady) idő kérdése. És az egyetemi oktatásé.
A választás mellett közvetetten az szól, hogy a nagyon fiatal és cybertérben alkotó szerzőkön kívül nem biztos, hogy a mai 50-70 évesek szeretnék, ha elektronikus formában jelenne meg legfrissebb művük. Ők még hisznek a papíralapú világban. Persze fel lehetett volna kérni Kányádi Sándort vagy Kovács András Ferencet, hogy csak két költőt említsek hamarjában, hogy engedjék át az elektronika „martalékának” legújabb verseiket. Lehet, hogy többen olvasnák, mint egyébként, lehet, hogy kevesebben. Lutri, szerencse. Érzék. Rajongás. Korlátlan internet-hozzáférés. Megabájtok.
Ezek közül valamelyik, mindegyik? Nem tudom, csak azt sejtem bizonyosan, hogy kihívtam magam ellen az ég haragját. Azt remélem, elnézik nekem ezt a kimenőt. Nem kirohanás. Arra azért nagyon ügyeltem merő komformizmusból.
