2024. october 5., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A munkálatot több mint egy hete kezdték el, és részét képezi a településen áthaladó megyei utak felújítási tervének.

A hidat leszigetelik, azután húzzák rá az új aszfaltréteget (Fotó: Gligor Róbert László)


Javítják a Nyárádon átvezető hidat Nyárádszeredában. A munkálatot több mint egy hete kezdték el, és részét képezi a településen áthaladó megyei utak felújítási tervének.
Az elmúlt napokban az egyik forgalmi sávon felmarták a hídon az aszfaltréteget a beton alapelemekig, amit szigetelőréteggel vontak be, erre kerül az aszfaltszőnyeg. A szigetelést azért iktatták be, hogy a téli fagy ne károsítsa az útburkolatot.
A járófelület felújítása mellett a régi, megrongálódott betonkorlátok helyett fém védőelemek kerülnek a hídra, a járdarész is megújul, továbbá a járdát az úttesttől ezentúl korlát fogja elválasztani. Ez egyrészt a gyalogosok biztonságát szavatolja, másrészt azt hivatott megakadályozni, hogy autókkal parkoljanak a hídon – noha a KRESZ ezt szigorúan megtiltja, számos járműtulajdonos egyszerűen figyelembe sem vette. A munkálatok során új megvilágítást is kap a híd, az eddigi nem működő négy lámpatest helyett hat új elem fog fényt biztosítani az éjszaka folyamán – tudtuk meg Tóth Sándor polgármestertől.
A munkálatok miatt forgalomkorlátozás van érvényben, a közlekedés jelenleg egy sávon zajlik, amiért az utazók türelmét kérik, ugyanakkor fokozottabb figyelemre intik a gépjárművek vezetőit. A munkálatok a hídon előreláthatólag még két-három hétig eltartanak.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató