2024. october 5., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely


A nyári égbolt titkaiba nyerhettek bepillantást péntek este a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskola udvarán gyülekező felnőttek és gyermekek. 
Az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület (EMCSE) első alkalommal szervezett városunkban távcsöves csillagászati bemutatót. Az érdeklődők egyebek mellett a Holdat, a Jupitert és a Szaturnuszt is megcsodálhatták. Az egyedi hangulatú rendezvényt dr. Munzlinger 
Attila EMCSE-alelnök kivetített asztrofotói tették még izgalmasabbá.
Miközben tíz óra körül kialudtak a közeli lámpák, és a távcsövekbe kémlelők a szakértők segítségével egymás után fedezhették fel az aprónak látszó távoli világokat, Lőrincz Barnabás, az EMCSE elnöke kérésünkre a 2009-ben alakult egyesületről mesélt.
– Egyik legfontosabb célunk, hogy ebben a felgyorsult, virtualitás uralta világban valami konkrét és szép dolgot mutassunk a gyerme-keknek. Az EMCSE székhelye Csíkszeredában van, de hétéves működése alatt több erdélyi városban, így Marosvásárhelyen is életre kelt egy kicsi mag, egy kis közösség, amelynek a csillagászat megszerettetése a szívügye. Tagjainknak minden évben nagygyűlést szervezünk, illetve a nyári tábor sem marad el, amelyre idén augusztus 25–27-én kerítünk sort. A táborba a Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpia magyar csapata is eljön. Példájukkal a fiatal nemzedéket szeretnénk motiválni, ezen tudományág felé irányítani.
Lőrincz Barnabástól azt is megtudtuk, hogy a járdacsillagászatnak nevezett köztéri bemutatókat Csíkszeredában mindig a városközpontban tartják. A marosvásárhelyi esemény megszervezésében a főszerepet, egyebek mellett a népszerűsítést Varga István vállalta, a helyszín kiválasztásában pedig az volt a döntő szempont, hogy a 7-es iskola pedagógusközössége, kiemelten pedig Körtesi Sándor igazgató igen nyitottnak bizonyult a kezdeményezés iránt. Az elkövetkezőkben egy csillagászati kört is beindítanának a tanintézetben, ehhez keresnek oktatót. A szemléltető anyagot majd az EMCSE biztosítja, a pénteki együttlét során meg is ajándékozták az iskolát csillagászati szaklapokkal és plakátokkal.
– Van-e jelentősége annak, hogy mikorra időzítik a távcsöves bemutatókat? – tudakoltuk az egyesület elnökétől.
– Nyáron a legbiztosabb, ilyenkor a legtisztább az ég, esténként jól látszanak a fényszennyezettségnél erősebb fényű égitestek. Az időjárás ma igazán kedvezett nekünk, és az is jó, hogy nincs telihold, így ugyanis a részletek jobban látszanak. A Jupiter is jól kivehető, a Szaturnuszt pedig várhatóan éjfél után egy órával lehet majd megcsodálni.
 
Tízéves naprendszerkutató
Az egyesületi elnök lelkesen sorolta fel a távcsövek mellett álló, a látottakhoz a sor haladtával újra meg újra magyarázatot fűző EMCSE-tagok nevét. A marosvásárhelyiek mellett többen érkeztek székelyföldi településekről, Munzlinger Attila például Szárhegyről, a magyar diákolimpiai csapat tagjaként Indiában versenyezett Lőrincz Szabolcs pedig Csíkszeredából. A legfiatalabb segítő a tízéves székelykeresztúri Tamás Csaba volt. A tekintetében megannyi titkot őrző, mozgékony fiúcska csillagászati versenyek nyertese, számos, középiskolai diákoknak szóló bemutató előadója.
– Hogy mióta érdekli az asztrológia? Amióta beszélni tud – mosolyodott el a kis zseni édesanyja, majd arról mesélt, hogy Csabi már az óvodában a „holdacskát”, illetve a fekete lyukat emlegette, az óvó nénije pedig azt hitte, hogy ez csakis valamilyen film hatása lehet. 
– Rengeteg könyvet vesz ki a könyvtárból, hordjuk őket magunk után, bármerre megyünk. Egy naprendszermodell készítésével távcsövet nyert, előadást tartott a TUDEK Tudományos Diákkonferencián – sorolta a sikereket az édesanya. Csabát arról kérdeztük, mi szeretne lenni, ha felnő.
– A naprendszer titkai érdekelnek, a feltételezett kilencedik bolygó után keresgélnék – hangzott a magabiztos válasz, majd a következő pillanatban a kis csillagász újra a távcsöve előtt várakozók rendelkezésére állt.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató