A szovátai önkormányzat egyik prioritása a település közlekedési felületeinek a kiépítése, karbantartása.
A szovátai önkormányzat egyik prioritása a település közlekedési felületeinek a kiépítése, karbantartása. Ezért – a lehetőségek függvényében – minden évben elkülönít bizonyos összeget infrastrukturális beruházásra.
Legutóbb a Hosszú utcában, Szakadát felé építettek járdát. Ezt megelőzően, a Csendes utca bejáratától a szakadáti iskola melletti hídig víz- és csatornavezetéket fektettek le, emiatt egy korábban megépített járdaszakaszt is meg kellett bontani. A további részeken pedig a vezetékek lefektetése után készítettek az úttesttől távolabb eső járdát.
Molnos Ferenc helyi tanácsos szerint a megnövekedett járműforgalom nem csupán jobb utakat igényel, de több járdát is, hiszen a gyalogosok egyre kevésbé érezhetik biztonságban magukat ilyen autóforgalom mellett az út szélén. Emellett a városközpontban is szélesebb járdákra lenne igény, de ott is szükség lenne járdára, ahol eddig még nem volt.
A tanácsos elmondta, hogy bár valós igény a járda – főleg a közúti balesetek megelőzése céljából –, nemegyszer akadnak gáncsokodók is. Mindig van valaki, aki azt nehezményezi, hogy például a gyalogosforgalom közelebb kerül a házukhoz, az arra járók belátnak az ablakon, illetve, hogy a járda miatt nem parkolhatnak a ház előtt. Azonban a lakosság nagyobb része pozitívan viszonyul a járdaépítéshez. A tervek szerint az elkövetkező években is újabb járdaszakaszokkal fogják bővíteni a járdahálózatot.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató