Izzó metaforák

Annak, ami tűzben született, tűzben edződött,

mindig volt valamilyen különleges varázsa. A mítoszok, a mesék, legendák világa is hatott ránk ilyen vonatkozásban. Ezért is tudnak úgy magukhoz ragadni a színes üvegremekek, az égetőkemencékből elénk táruló kerámiák, a tűzzel, hővel formált fémcsodák, amelyeket létrehozóik tehetsége, tudása egyedivé, sajátossá, szemet, lelket gyönyörködtető műalkotássá, sokatmondó művészi metaforává teljesített ki. Egy január 16-án nyílt kiállítás fogalmazta meg bennem ezt a gondolatot a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában, amint birtokba próbáltam venni mindazt, amit a kolozsvári 7. országos biennálé kerámia-, üveg-, fémalkotásai Izzó metaforák című vándorkiállításán látványban, gondolatban, szellemi sugallatként, érzelmi töltetként a nézőknek kínálnak. Gazdag az anyag, helyenként lenyűgöző. Aki látta az előző válogatást, a 2016-ost, amelynek ugyancsak dr. Andrei Florian egyetemi tanár volt a főkurátora, az biztos megnézi a biennálé mostani, újabb kollekcióját is, aki nem, az higgyen nekem, érdemes bekapcsolódni a várható újabb seregszemlék sorába és belemélyedni, beleolvadni e „tűzben fogant”tarka műegyüttes forgatagába. Az ország több mint félszáz kiváló keramikusa, üvegművésze, fémszobrásza, ötvöse nevezett be a rendezvényre, jól elismert, befutott alkotók és pályakezdők egyaránt, és a jelek szerint a tőlük telhető legjobbat igyekeztek nyújtani. Színben, formában, ötletben, kivitelezésben, tematikában szabadjára eresztették a fantáziájukat, s velük szárnyalhatnak a nézők is, ha engednek a galériába magát befészkelő csábításnak. Akár a kerámia tradicionális szépségéről, akár a mai korszellemet tükröző, szokatlan megoldásairól, az üvegmunkák transzparenciában, százféle tónusban megnyilvánuló sajátosságairól, akár a vas vagy a nemesfém megdolgozásának kimeríthetetlen invencióiról legyen szó, igazán van mibe kapaszkodnunk. De arról is meggyőző módon fogalmat kaphatunk, miképpen lehet – akárha a legtermészetesebb valami lenne – ötvözni egymással ritkán látott alakzatokba, antropomorf, netán amorf formákba üveget, fémet, kerámiát. Szobor és másfajta műalkotás, designtermék és dísztárgy, míves ötvösmű és sok egyéb fura ötletsziporka találkozik, ütközik, harmonizál a kiállításon. Klasszikus és kísérleti megközelítésben annyi minden felmutatható egy ilyen tárlaton, csak győzzük idővel a ráhangolódást! 

Nem mondok újat azzal, hogy a két szomszédvár, Kolozsvár és Marosvásárhely hosszú időn át megannyi dologban versengett egymással, túl akart tenni a másikon. Ez az idők folyamán hol az egyiknek, hol a másiknak sikerült. Egy ideje a kincses város annyira kinőtte magát, olyan óriásit fejlődött, hogy ma már sajnos fel sem tevődik, hogy a Bolyaiak települése komolyan vehető versenytárs lehetne. Persze az említett versengésből is születhettek sikerek, eredmények mindkét fél számára. De ez a vándorkiállítás is arra figyelmeztet, hogy még nagyobb haszna lehet az együttműködésnek. Érdemes megfontolni a lehetőséget, és élni vele, amikor csak lehet.