Az erdélyi magyar közéletbeli nemzedékváltás berobbant a székely fővárosba is. Máshol fokozatos volt az átmenet, de mifelénk lavinaszerű jelenségként söpörte ki a régi gárdát.
Az erdélyi magyar közéletbeli nemzedékváltás berobbant a székely fővárosba is. Máshol fokozatos volt az átmenet, de mifelénk lavinaszerű jelenségként söpörte ki a régi gárdát. A négy éve megkezdett fiatalítás első menete több csalódást, mint elégtételt hozott a marosvásárhelyieknek. Az akkori döntéshozók által összetákolt önkormányzati jelöltlistán szereplők nagy részéről bebizonyosodott, fogalmuk sem volt, mire vállalkoznak. Amikor felelősségvállalásra került a sor, a megválasztott tanácsosok több mint fele megfutamodott. Így került „lövőhelyzetbe” a tartalékosok közül a huszonnegyedik is. De fátylat rá. Ez a múlt. Most, bár általunk is vitatott módon, a testületek közti iszapbirkózás után van egy új csapat. Az általuk megfogalmazott legfontosabb erényük a tenni akarás. Szakmailag már bizonyítottak, néhányan nem teljesen ismeretlenek, de a közösségben korántsem akkora a hitelük, mint a másfél, két évtizeddel ezelőtti RMDSZ-es tanácsosoknak. Az önkormányzati tevékenység nem könnyű feladat. A közösség bizalmát hamar elveszíthetik, ha nem a valós problémák megoldására koncentrálnak és leragadnak a pártok közti alkujátszma pókerasztalánál.
Ez a csapat nagyon fiatal. Talán még nem hálózták be olyan kötődések, amelyek gerinctelen döntések meghozatalára kényszerítik őket, és képesek lesznek odafigyelni kortársaik elvárásaira. Azokéra, akik itthon akarnak otthont építeni. Nincsenek kevesen. Ha lassan is, de kezd egy egészséges szemlélet gyökeret verni a fiatalok körében. A napokban közzétett felmérés szerint a fiatalok többsége a szülőföldjén szeretne boldogulni. De ezt feltételhez kötik. Hiányolják a kiszámítható jövőképet, a biztonságos megélhetést nyújtó szülőföldet. Vállalkozni akarnak és lakást vásárolni. Ebben nemcsak a törvényes keret változására számítanak, hanem az önkormányzatok segítségére is. Kevés településen figyeltek arra, hogy helyi szinten mi mindennel tehetnék vonzóvá a fiatal szakemberek „röghöz kötését”. Marosvásárhelyen az elmúlt két évtizedben a regnáló, tehetetlen városvezetés – hogy ne feltételezzük a tudatos rombolási szándékot – semmit nem tett azért, hogy a fiatalok itthon maradását lehetővé tegye. E téren választási porhintés maradt minden ígéret. Reménykedjünk, hogy a kiépített klientúra és a potyaleső Irma nénik nem szabotálják el a város megújulását lehetővé tevő vezetőváltást. Itt van az alkalom a váltásra, amely lehetővé teszi, hogy elvárásainknak megfelelően otthon érezhessük magunkat szülővárosunkban.
