2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ismét változhat a bajnoki rendszer

A bukaresti Agronomia visszalép a férfi-kosárlabdabajnokságból – állítja, megbízható forrásokra hivatkozva, a Baschet.ro honlap. Ha a hír beigazolódik, ismét a feje tetejére állhat a bajnoki rendszer, amelynek a második változatát (tekintve, hogy nem sikerült a tervezett 18 csapatot összegyűjteni) alig két hete ismertették. A legutóbbi változatban 17 csapatos bajnokságról volt szó, egyetlen kört kitevő alapszakasszal, majd két értékcsoportos középszakasszal. Ez a rendszer azonban, ha beigazolódik az Agronomia visszalépése, mehet a kukába, hisz amennyiben 16 csapat marad (ahogy egyébként egy éve még tervezte a szövetség), a logikus döntés a klasszikus oda-vissza bajnoki idény, a végén a legjobb nyolccal a rájátszásban.

A szövetség persze kivár a döntéssel, hisz a 17 csapatos rendszert sem a saját honlapján jelentette be, hanem csak a részt vevő csapatokkal közölte, amelyek aztán azt nyilvánosságra hozták.

A bajnoki idénykezdésig még csak öt hét van hátra, talán ideje lenne valami biztosat is tudni.

Mi lesz a női bajnoksággal?

Nagy bizonytalanság övezi a női kosárlabda bajnoki idényt is. A nyár elején a marosvásárhelyi VSK közölte, hogy a csapatot a másodosztályba akarta beíratni, azt azonban megszüntették, ismét egyetlen csoportban rendeznék meg a bajnokságot. Ezért a VSK a felnőttcsapat felszámolása mellett döntött. A napokban megjelent sajtóhír szerint viszont újra lesz felnőtt női csapat Kézdivásárhelyen, egy év kimaradás után. Ebben a hírben pedig az is szerepel, hogy a KSE a másodosztályba iratkozik be. Most akkor van másodosztály vagy nincs? S ha van, lesz-e marosvásárhelyi csapat, vagy csak kiváló ürügyet találtak annak megszüntetésére?

Talán mondanunk sem kell, hogy a sportági szövetség (nem létező) kommunikációjából semmit nem lehet megtudni. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató