2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyet kell értenem Marcel Ciolacu miniszterelnökkel, aki kijelentette, azért „szégyell” ismételten a regionális kórházakról beszélni, mert az elmúlt 15 évben minden politikus és minden kormány választási kampányában megígérte azt a három regionális kórházat, amelyekből végül, úgy tűnik, kettő épül meg: egyik Kolozsváron, a másik Jászvásáron. A craiovai kórház licitje esetében hamarosan eredményt hirdetnek. 

Az építési szerződéseket a két fent említett kórházra szerdán írták alá a Victoria-palotában az önkormányzatok és az építővállalatok képviselőinek jelenlétében, ami a kormányfő szerint szinte „irreális” pillanat volt. Ha Marcel Ciolacu jobban visszamenne az időben, nem három, hanem nyolc regionális kórházról beszélne. Azokról, amelyeket a 2005–2008 közötti mandátumában a liberális, Marosvásárhelyről Bukarestbe „küldött” egészségügyi miniszter, Eugen Nicolăescu ígért. Hangzatos szavak voltak, jó kampánytéma, fajsúlyos ígéret: a közgazdászvégzettségű volt egészségügyi miniszter nem kevesebb, mint 20 megyei és 8 regionális kórházat ígért, ezek közül egyik Marosvásárhelyen épült volna meg. Aztán kisütötték, hogy 19 megyei sürgősségi és 6 regionális kórház épül kulcsrakészen, az ezekre megrendelt megvalósíthatósági tanulmányokra több mint 4 millió eurót költött a kormány, 2008-as árfolyamon számolva, ami egytizede az összes, ebben a témakörben megrendelt szaktanulmányra, útmutatóra kiadott összegnek. Kormányváltáskor minden szerződést felbontottak. 

Aztán a regionális kórházak száma szépen lecsökkent háromra, a Segesvárra anno tervezett új kórházat elfelejtették, a Marosvásárhelynek ígért sejt- és szövetbankot szintén. Ha minden igaz, a súlyos égési sérülteket ellátó klinika, illetve a Szívintézet új székhelyének megépítésére van esély.

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy létezik az országos helyreállítási terv, a PNRR, amiből kifizethető lesz a kolozsvári és a iaşi-i regionális kórház megépítésének közel hétmilliárd lejes költsége, azaz körülbelül másfél milliárd euró. Románia két legmodernebb, Erdély és Moldva régiókat kiszolgáló kórházainak kivitelezési határideje 2026. 

Ha a PNRR-pénz nincs, lehet, hogy Eugen Nicolăescu ígéretlistája már teljesen kiürült volna. És ez nem is annyira irreális gondolat. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató