2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bethlenszentmiklósra is ellátogatott a Mikulás

Különleges élményben volt részük a bethlenszentmiklósi gyermekeknek pénteken, december 6-án, a közösségi házban, ugyanis nemcsak a Mikulás látogatott el hozzájuk, hanem Szabó Róbert Csaba író is, akinek a Vajon Nagyi és Aranyásók című könyvét egy évvel korábban szintén a Mikulástól kapták meg a szórványmagyar településen élő gyermekek. Idén pedig feltehették neki a kérdéseiket, dedikáltathatták mind a tavaly, mind pedig az idén kapott könyveiket, hiszen a nagy szakállú idén sem jött üres kézzel.

Bethlenszentmiklóson a Jövőnk a Szórványban Egyesület 2020 óta szervezi meg minden évben a mikulásozást. Az elmúlt évek során folyamatosan bővült a csomag tartalma, tavaly pedig egy falubéli adományozónak köszönhetően a gyümölcsök és a csokoládé mellé bekerült Szabó Róbert Csaba Vajon Nagyi és Aranyásók című könyve is, idén pedig maga a szerző tette különlegesebbé a gyermekek számára ezt a jeles napot – tájékoztatott Bodoczi Annamária, a Jövőnk a Szórványban Egyesület életrehívója és vezetője. Az elmúlt évben többször is elolvasták a Vajon Nagyi első részét a bethlenszentmiklósi gyermekek, akik célzottan kérték a helyi pedagógusoktól, hogy beszéljenek a történetről. Nagyon várták a pénteki találkozót, nagyon készültek erre, és számos kérdést előre meg is beszéltek a tanítónőkkel, árulta el Bodoczi Annamária. Kiemelte azt is, hogy a gyerekek kérdéseiket sokkal inkább a dedikálás alkalmával tették fel, akkor sokkal felszabadultabbak voltak. 


Furulyajátékkal és énekléssel várták a Mikulást, illetve Szabó Róbert Csabát 
Fotó: Nagy-Bodó Szilárd



A Mikulást szerte a világon nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal várják a gyermekek, ez nagy ünnep számukra. Így volt ez Bethlenszentmiklóson is, ahol az ajándékcsomagba idén is bekerült egy könyv, Szabó Róbert Csaba Újratöltés című ifjúsági regénye, amelyet a szerző szintén dedikált a közösségi házban. A Jövőnk a Szórványban Egyesület a napokban tervezi meg a jövő évi tevékenységét, a 2025-ös eseményeket, ezek kivitelezéséhez fognak támogatókat és forrásokat keresni, de mindenképpen szeretnék megőrizni a közös Mikulás-várást is, nyomatékosította Bodoczi Annamária, aki azt is hozzátette, hogy a gyermekek egyik álmát sikerült megvalósítani Bethlenszentmiklóson, hiszen eddig soha nem volt lehetőségük meseíróval találkozni.

Szabó Róbert Csaba lapunknak elmondta, hogy kissé izgatottak voltak a gyermekek, amikor a többiek előtt, a közönség soraiban ülve tették fel a kérdéseiket, de látszott a kíváncsiság az arcukon, aztán a dedikálás alkalmával megnyíltak, sokkal bátrabban beszélgettek a szerzővel. A Vajon Nagyi és az Arányásók Verespatakon játszódik, és mivel a gyermekek többször is elolvasták a könyvet, illetve az iskolában is megbeszélték, a bethlenszentmiklósi tanítónő azon is gondolkozik, hogy osztálykirándulást szervez a könyv eseményének helyszínére, Szabó Róbert Csaba pedig azt is elárulta, hogy hogyan lehet felismerni Vajon Nagyi házát Verespatakon, Orosz Annabella könyvben található illusztrációi alapján.

A találkozó alkalmával a szerző azt is megkérdezte a gyermekektől, hogy szoktak-e írni, a közönség soraiból pedig valaki azt mondta, hogy ő szokott kísérletezni regények írásával. 


Az esemény végén Szabó Róbert Csaba dedikálja a könyveket



– Megdöbbentő volt a szó legpozitívabb értelmében, hogy egy gyerek nem mesét vagy valamilyen történetet próbál írni, hanem regényeket, egyből többet is. Ez a saját gyermekkoromat is idézte, hiszen a nyári vakációk elején én is kivágtam az üres oldalakat a füzetekből, és azokra próbáltam különböző történeteket írni. Ez a gyermek 2024-ben szintén lapokra, füzetekbe és nem számítógépbe, üres Word-dokumentumokba próbál írni – mesélte a Népújságnak Szabó Róbert Csaba, aki kiemelte azt is, hogy ez a legjobb kezdés az íróvá válás folyamatában, és csak bátorítani tudja a fiatalokat, hogy ezen írásaikat küldjék el gyermeklapoknak, hátha ott megjelennek.

Ami pedig a dedikálást illeti, annak az egyik legmeghatározóbb pillanata az volt, amikor az egyik gyerek felkiáltott, hogy „Összefirkálod a könyvet!”. Ebben benne volt az ő hozzáállása, hogy a könyvet nem szabad összefirkálni, de közben találkozott azzal, hogy az író mégiscsak aláírhatja a könyvet, mesélte mosolyogva Szabó Róbert Csaba.

Az író lapunknak azt is elmondta, hogy kimondottan szeret ellátogatni kisebb, a városoktól távoli településekre, mert meglátása szerint íróként nagyobb szolgálatot tesz ezeken a településeken, ahol ritkán találkoznak a gyermekek szerzőkkel. Marosvásárhelyen az iskolákban a diákoknak szinte mindennap lenne lehetőségük írókkal találkozni, de ez falvakon, kisebb településeken egyáltalán nincs így, ezek az alkalmak pedig talán segítenek az iskolaválasztásban is, mondjuk egy nyolcadikos diáknak, aki talán ennek a hatására is egy magyar iskolában fogja folytatni a tanulmányait, mondta Szabó Róbert Csaba, aki egy nagyon jó, hálás közösséggel találkozott Bethlenszentmiklóson a közösségi házban. 

Bodoczi Annamária megmutatta a fényképeket, hogy hogyan nézett ki az épület felújítás előtt: négy csupasz fal volt annak a háznak a helyén, ahol ma számos színvonalas programot szerveznek a szórványmagyar település és a környéken élők számára, emelte ki az író, aki kötelességének érzi visszatérni Bethlenszentmiklósra jövőben vagy amikor hívják.

Szabó Róbert Csaba a Népújságnak külön nyomatékosította, hogy azért is ragaszkodik ahhoz, hogy itthoni kiadónál jelenjenek meg a gyermekkönyvei – ellentétben a felnőttregényeivel –, mert így el tud jutni kis közösségekhez is, ezek a találkozók pedig nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy növekedjen az olvasók tábora. 

– Elsősorban az a cél, hogy olvasókat neveljünk ki – fogalmazott a szerző, hozzátéve azt is, hogy ha valaki író akar lenni, ahhoz először olvasóvá kell válnia!


Megtelt Bethlenszentmiklóson a közösségi ház gyermekekkel



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató