2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Internet, a hódító

A szakértők becslései szerint a digitális világ fejlődése töretlen lendülettel folytatódik a következő években is.

On-line üzleti ötletek cím alatt szervezett üzleti konferenciát múlt héten a marosvásárhelyi Arena hotelben a helyi On-line kommunikációs alkalmazásokat fejlesztők egyesülete (ADESCO). A digitális üzleti szférára hangolt rendezvény mind vállalkozókhoz, mind pedig kommunikációs vagy számítástechnikai szakértőkhöz szólt, és sok érdeklődőt vonzott.

A célközönség kiemelt figyelme korántsem volt véletlen, hiszen az elhangzottak szerint – de egyébként ezt a nem föltétlen üzleti orientáltságú internetfelhasználók is észlelhetik – az internet egyre nagyobb teret hódít életünkben. Nálunk ez hangsúlyosabb, mert a szélessávú netkapcsolat lefedettsége szempontjából Románia világszinten az igen előkelő 4. helyen áll, ráadásul az itteni felhasználók az európai átlag feletti időt töltenek a világhálón barangolva, és közben szorgalmasan töltenek is le tartalmakat onnan, illetve vásárolnak digitális közegben. Az internet fejlődését legjobban az szemlélteti, hogy míg a világháló létrejöttétől 2003-ig kétmilliárd gigabite adatot töltöttek fel a virtuális világba, addig ez manapság mindössze kétnapi adatforgalomnak felel meg. Mindezen belül is nagy fejlődésen mennek keresztül a különböző társasági hálózatok, manapság már minden hatodik on-line percet ezek valamelyikén töltik a felhasználók. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a szakértők becslései szerint a digitális világ fejlődése töretlen lendülettel folytatódik a következő években is, érthető, hogy a gazdasági szférában is komoly üzleti lehetőségeket rejt a virtuális világ.

A rendezvényen, melyhez hasonlókat a következő időszakban más városokban is szerveznek, neves cégek szakértői tartottak előadásokat. Úgymond teljes kört járhattak be az érdeklődők, mert neves számítástechnikai konszerntől, melynek alkalmazásai könnyedén használhatók on-line vállalkozásokban, a már bizonyított marketingszakértők műhelytitkain át a webes üzleti szférában igényelhető pályázati pénzekig terjedt az előadók kínálata, továbbá a weblapok létrehozása, illetve az on-line marketing kérdésköreiben munkaműhelyeket is szerveztek az adott területeken már működő vállalkozók és más szakértők irányításával.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató