2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Intermezzo az olimpia margójára

  • 2012-08-03 13:38:19

A londoni olimpia lázában ég a világ. Így van ez minden hasonló játék idején közel háromezer esztendő óta.

A londoni olimpia lázában ég a világ. Így van ez minden hasonló játék idején közel háromezer esztendő óta.

Az olimpiai játékok alapítását egyesek Héraklésznek, mások Pelopsznak tulajdonítják. Annyi azonban bizonyos, hogy Iphitosz éliszi király és Lükurgosz spártai király szerződése alapján lett egész Peloponnészosz ünnepévé Élisz tartományban, a Kromosz-hegy tövében, az első olimpia Krisztus előtt 776-ban június végén és július elején és eleinte egy, majd öt napig tartott. És így ment ez évszázadokon át, míg Krisztus után 393-ban I. Theodosius császár, ki tudja miért, be nem tiltotta. Ezt követően az emberiség lemondott a tisztességes viadalokról. Az újkori olimpia felújítására a XIX. század közepén tett kísérletet Zappasz Evangelisz görög mágnás. Az első ünnepséget meg is rendezték 1859 októberében, de a folytatás elmaradt. Az újkori olimpia megszervezése végül is Pierre de Coubertin bárónak köszönhető 1896-ban, vagyis 2672 évvel az első ókori olimpia után. Ami azóta történt, azt már szinte mindenki tudja. Tele van a sajtó pontos adatokkal.

Számtalan világhírű bajnokot adtak a világnak az olimpiák. De volt közöttük egyetlenegy, aki nemcsak bajnok, hanem ünnepelt, híres filmsztár is lett: Johnny Weissmüller, a felejthetetlen Tarzan-filmek főszereplője, a XX. század harmincas éveinek filmcsillaga.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában, Erdélyben, Szabadfalván – Temesvár egykori külvárosában – született 1904-ben és hivatalosan János néven anyakönyvezték. Szülei sváb nemzetiségű kisemberek voltak, és kisfiúkat Hanzinak becézték. A sors nem volt kegyes a családhoz. A szegénység arra kényszerítette őket, hogy az újszülött fiúcskával együtt még abban az esztendőben Amerikába vándoroljanak. Előbb Pennsylvaniában próbáltak szerencsét, majd Chicagóban telepedtek le. Az apa bányában, majd egy téglagyárban dolgozott. Hanzi gyengén táplált, vézna kisfiú volt, sokat betegeskedett. Egy jóságos és okos orvos azt tanácsolta, hogy úszással próbálják a gyerek szervezetét megerősíteni, és az eredmény nem maradt el. Tizennyolc éves korára Hanzi jól fejlett, izmos fiatalember lett, szorgalmasan edzett és már az első versenyén világrekordot javított. Addig a szakemberek úgy vélték, hogy a 100 méteres gyorsúszásban 1 perc az emberi teljesítőképesség legvégső határa. Ezt a határt 1922-ben Hanzi másfél másodperccel túllépte és két évvel később már Johnny néven világhírű sztárként jelent meg a párizsi olimpián. A 190 centi magas és 95 kilós délceg, fiatal sportoló három számban is fényes győzelmet aratott. De a sikerek itt nem értek véget. Négy évvel később újabb két olimpiai aranyérem tulajdonosa lett és nem kevesebb mint hatvanhét világrekordot javított.

A világhírű fiatal, és rendkívül előnyös kiállású úszóbajnokot akkor kérték fel a Tarzan című – később nagy népszerűségnek örvendő – filmsorozat címszereplőjének. A sorozatból 16 éven keresztül 10 folytatás készült és Johnnyból a világ ifjúságának bálványa és milliomos filmsztár lett. A hírnevet és gazdagságot azonban könnyebb megszerezni, mint megtartani. Barátok, csodálók, tisztelők, de főleg nők vették körül, és lassan az idő is eljárt felette. Túlságosan nagylábon élt, szórta a pénzt, és észrevétlenül elszegényedett. Elmaradtak a barátok, a tisztelők és a nők. Az egykori olimpiai bajnok és filmsztár magára maradt. Szociális segélyre szorult. Nélkülözött és betegeskedni kezdett. Így talált rá a halál 1984-ben, nyolcvanéves korában.

Napjainkban a londoni olimpiai lázban ég a világ, de vajon emlékszik-e még valaki a daliás Johnnyra, az olimpiai úszóbajnokra, Tarzanra, a mesehősre, avagy a szabadfalvi Hanzi gyerekre. Bizonyára már senki. De tovább lobog, egyre csak lobog a londoni olimpia messze világító, elolthatatlan lángja. És jöhet a következő vetélkedő…

A jelszó marad: Gyorsabban, magasabbra, erősebben.

Erőss Attila

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató