2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyszer már ideje lenne rendbe tenni a legfontosabb országos informatikai platformokat, hiszen ezek meghibásodása komolyan hátráltatja a különféle közintézmények, elsősorban az egészségügyi rendszer működését. Évek óta sűrűn fordul elő – leginkább hétfőnként –, hogy az egészségbiztosító által működtetett, illetve használt informatikai rendszer, a PIAS, illetve SIUI meghibásodik, sok bosszúságot okozva biztosítónak, orvosoknak, pácienseknek. A rendszerre több mint 180 millió eurót költött a kormány, a későbbiekben azonban mindig probléma volt azokkal a cégekkel, amelyek a számítógépes rendszer működtetését, karbantartását végezték. Az állam eladósodott nekik, a szerződéseket felbontották, az új liciteket nem szervezték meg. Volt, hogy a PIAS napokon át akadozva működött, ami elképzelhető, mekkora káoszt okozott, tekintve, hogy több mint 70 ezer felhasználója van, naponta mintegy 700 ezer egészségügyi szolgáltatást jelentenek le és érvényesítenek e platformon keresztül, amiből 200 ezer recept. 

Aztán ott van például az IMM Invest, a kis- és közepes vállalkozókat segítő informatikai platform, amely tavaly tavasszal, a járványhelyzetben mentőöv lehetett volna a vállalkozásoknak, de már az indításkor, április 17-én kudarcot vallott. A szakértők úgy vélik, az elmúlt három évtized legátfogóbb támogatási programjai lettek volna elérhetők a kkv-k számára.

És végül a nagy kihívás: a védőoltásra való előjegyzést biztosító számítógépes platform, amelyen január 15-től az oltáskampány második szakaszában lehet időpontot foglalni valamely oltópontnál, három napra rá, hétfőn reggel „összeomlott”. Aznap este, miután közel egyórányi próbálkozás után sikerült a hívóközponton át telefonon kapcsolatba kerülni az előjegyzést végző személlyel, közölték, lehetetlen előjegyezni bárkit, mert nem működik az informatikai rendszer. A későbbiekben pedig már Marosvásárhelyen és néhány környékbeli kisvárosban levő oltópontoknál is lehetetlen volt helyet kapni. 

Lehet bátorítani a tanügyieket, hogy jelentkezzenek oltásra, örömmel nyugtázni, hogy a második szakaszban az idősek és krónikus betegek mellett védőoltást kapnak az önkormányzati alkalmazottak, élsportolók, miközben sem elegendő vakcina, sem elegendő oltópont nincs, ráadásul arra sem képes az illetékes hatóság, hogy kifogástalanul működtessen egy országos számítógépes rendszert, úgy oldja meg a dolgokat, hogy ne kelljen órákon át próbálkozni a hívásközpontok elérésével. Szervezés kérdése, legalábbis az oltás feltételeinek a megteremtése, de sajnos ebben sem jeleskedett a kormány. 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató