Ilyvó, vagyis Lemberg

200 évvel ezelőtt Lemberg még egy országban volt Marosvásárhellyel, Bolyai János életének egy esztendejét töltötte ott. Lembergben vannak magyar emlékhelyek is, ezért érdemes meglátogatni ezt a 2001 óta a világörökség részévé nyilvánított várost.

Lemberg főterének részlete

Ma, ha Lemberg nevét hallja, az jut eszébe a legtöbb embernek, hogy 2012-ben a labdarúgó Európa-bajnokság egyik központja lesz. 200 évvel ezelőtt Lemberg még egy országban volt Marosvásárhellyel, Bolyai János életének egy esztendejét töltötte ott. Lembergben vannak magyar emlékhelyek is, ezért érdemes meglátogatni ezt a 2001 óta a világörökség részévé nyilvánított várost.

Bolyai János 1831. május 15-től 1832. május 11-ig teljesített szolgálatot a lembergi garnizonban. Már beteg volt, megroppant fizikai ereje. Lelkileg pedig tele volt várakozással, egyfelől várta a „matematikusok fejedelmének” ítéletét a művéről, amelyet apja elküldött Gaussnak, másfelől várta, hogy kinevezzék alszázadosnak, mert kora és szolgálati évei után ezzel is nagyon megkésett a császári főparancsnokság. Sajnos, mind a két reménység keserűséggel teljesült. Mert igaz, hogy megkésve Lembergben megkapta az alszázadossá való kinevezését, de egy évig még a régi főhadnagyi zsoldját kapta. Ez évi 150 rénes forintnyi veszteséget jelentett. De ennél nagyobb fájdalmat okozott neki Gauss levele, amiben azt írja, hogy szép teljesítmény a tér tudománya, de ezt már ő is tudta. Tehát olyan ajándékot kapott Bolyai János, mint Mátyás király az egyszerű leánytól: kapott is, meg nem is. Így érthető, hogy a beteg és megalázott Bolyai Jánosnak nem sok kedve volt megcsodálni Lemberg város szépségét és kultúrájának sokszínűségét. Csak egy dolgot tudunk, amely Lemberg város közéletével összeköti egyesztendei ottlétét: egy lembergi könyvtárból kikölcsönzött három fontos matematikai művet.

1994 májusában a Lembergi Egyetem egyik épületének homlokzatára egy Bolyai-emléktábla került a következő felirattal: „E városban dolgozott 1831-1832-ben Bolyai János (1802-1860), a magyar matematika legnagyobb alakja.” Az emléktáblát Fáskerti István tervei alapján Gáti Gábor készítette, a magyar oktatási és kulturális tárca felkérésére.

Így nekünk marad az a feladat, hogy bejárjuk Lemberget, megcsodáljuk műemlékeit, magyar emlékeit, és aki teheti, még néhány nagy focimeccsre is beugorhat majd.

Lembergben élt 1782–1790 között Martinovics Ignác is. Martinovicsról megoszlanak a vélemények. Tény, hogy tudósként is számon tartja a történelem. Főként matematikus volt, de ő magát lembergi dékánsága után királyi vegyésszé és császári-királyi tanácsossá nevezte ki. Később ezt a saját maga által kitalált kinevezést II. Lipót császár is megerősítette. (Azzal érvelt, hogy csak így végezhet sikeres kémtevékenységet a szabadkőművesek páholyaiban és a feloszlatott jezsuita rend maradványaiban).

Martinovics 1782-ben kerül Lembergbe. Előbb két évig magántanító, majd a lembergi akadémia tanára és a Lembergi Egyetem létesítése után a bölcsészkar dékánja. Nem volt igazi tudós, mert az egyetem szolgálatát nem tekintette céljának, csak féktelen karriervágya egyik állomásának. 1790-ben előbb a bécsi, majd a pesti egyetem egy fizikaprofesszori állását is megpályázta, sikertelenül. Mindenképpen birodalmi fővárosba akart kerülni, ezért ott hagyta a szép Lemberget, ahol pedig élhetett volna a tudománynak. Évi 1000 rénes forintnyi fizetéssel alkothatott volna maradandó tudományos műveket. Igaz, hogy mint titkos tanácsos (kém) évi 1500 forintot keresett, de a szerencse mulandó. Meghalt II. Lipót és kegyvesztett lett az udvarnál. Így eszét arra fordította, hogy megdöntse a császár uralmát. Viszont Lemberg kellő nyugalmat biztosított volna számára, hogy híres matematikus legyen, de Martinovics nagyobb dicsőségre törekedett.

Lemberg legalább olyan hatással volt a lengyel kultúrára, mint Kolozsvár a magyaréra. Lembergben volt a fészke a XX. század elején a híres lengyel matematikai logikaiskolának, mint ahogy a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem is igen jelentős fellendülést hozott a magyar tudományos életben.

Lembergben tevékenykedett Lukasiewicz, Tarksi és Banach. Alfred Tarski (Varsó, 1901. január 14. – Berkeley, Kalifornia, USA, 1983. október 26.) és Jan Lukasiewicz (Lemberg, 1878. XII. 21. – Dublin, 1956. II. 13.) nagy logicisták voltak. A (Hausdorff–)Banach–Tarski-paradoxon egy bizonyított matematikai tétel, mely szerint egy háromdimenziós, tömör gömböt a kiválasztási axióma felhasználásával fel lehet vágni sok olyan véges (nem mérhető) darabra, amelyekből két, az eredeti gömbbel megegyező méretű tömör gömböt lehet összeállítani. A Tarski-féle paradoxon eredete Bolyai Farkastól származik és abból áll, hogy két egyenlő területű síkidom mindig átdarabolható egymásba. Ebből akkor lesz paradoxon, ha a mozaikok, amelyekkel egyiket a másikból kirakjuk, terület nélküliek. Ezt nehéz szemléltetni, de érje be annyival az olvasó, hogy például a kört és a vele egyenlő területű négyszöget matematikailag elsőként Laczkovich Miklós magyar matematikus, az ELTE professzora darabolta át Tarski-féle értelemben.

Lukasiewicz pedig azt bizonyította be, hogy minden számtani kifejezés, amiben zárójeleket használunk (amelyekkel a műveletek sorrendiségét – prioritását határozzuk meg), átírhatók zárójelek nélkülivé is, és fordítva. Ennek az azóta lengyel jelölésnek nevezett technikának nagy jelentősége van a modern számítástechnikában. (Itt jegyzem meg, hogy a modern számítástechnikában van magyar jelölésnek nevezett technika is, amit Charles Simonyi, a híres magyar űrturista és informatikus vezetett be.)

A harmadik nagy lembergi lengyel matematikus Stefan Banach (Krakkó, 1892. március 30. – Lemberg, 1945. augusztus 31.), aki a modern matematikai analízisben alkotott maradandót. Ennyi matematika után ideje, hogy visszatérjünk Lemberg város műemlékei közé és egy nyugalmas séta során felkeressük a város nevezetességeit és magyar emlékeit:

• Vengrin János, Máramarosszigetről származó mester készítette 1277-ben a város egyik legfontosabb ereklyéjének számító díszkardot, mely napjainkban a Városi Történeti Múzeumban található.

• Báthory István erdélyi fejedelem, a lengyel trón várományosa átutazóban Lengyelország felé megszállt a városban, ahol három napot töltött. Ekkor készült róla a Wojtech Stefanowski által festett portré.

• 1711 februárja és szeptembere között Lembergben, illetve Galíciában tartózkodott II. Rákóczi Ferenc. Lembergen kívül járt Drohobicsban, Sztrijben, Zsovkában, Javorivben, Horodokban és Szambirben is. Borusziv falu templomát egy ikonnal ajándékozta meg, ez ma is ott látható.

• Tresser Ferenc építész 16 éven át volt a városi építészcéh vezetője. Tresser Jozef Markkal és Alois Bondraskóval közösen tervezte és építette fel a városházát (ratusa), amely 1842-ben összedőlt.

• Bem József, az 1848–1949-es forradalom és szabadságharc résztvevője mérnökként részt vett Lembergben az Osolinski-palota (ma Ukrán Tudományos Akadémia könyvtára) építésében.

Érdemes tehát meglátogatni Lemberget, nem csak a 2012-es foci Európa-bajnokságért, de a magyar és egyetemes művelődéstörténeti emlékeiért is. Vonattal 2004-ben átutazhattam Lembergen, amikor Lobacsevszkij szülővárosába, Nyizsnyij-Novgorodba tartottam Kása Zoltán kolozsvári professzorral a 4. Bolyai-Gauss-Lobacsevszkij-konferenciára. Sajnos, csak a vasútállomás szép épületét és a vonatból látható városrészt szemlélhettem meg, de így is meggyőződhettem, hogy halálunk előtt nem csak Rómát érdemes látni, hanem a hozzánk szorosabban kötődő Lemberget is.