2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Felkészülési mérkőzésen Románia labdarúgó-válogatottja 0-0-s döntetlent ért el Liechtenstein ellen péntek este a Steaua-stadionban. Ez volt a csapat utolsó mérkőzése a 2024-es Európa-bajnokság rajtja előtt.

A csapatkapitányi karszalagot először viselő Ianis Hagi vezetésével a hazai együttes már az első percektől kezdve nyomást gyakorolt a vendégek kapujára.Vasile Mogoș a 6. percben fölé fejelt, majd a 14. percben Buchel kapus védte Racovițan lövését, hat perccel később pedig George Pușcaș fejelt fölé. Hagi is elhibázott egy lehetőséget a 31. percben, Florinel Coman pedig a 44. és a 45+4. percben ugyancsak megszerezhette volna a vezetést a románok javára – azonban nem tette, így a félidőben 0-0-s döntetlen volt az állás.

A második félidő is hazai fölényt hozott. Az 55. percben Ianis Hagi lőtt veszélyesen, majd három perccel később, amikor Nicolae Stanciu beállt, az addigi csapatkapitány átadta neki a karszalagot. Sokáig ez volt a mérkőzés legvalamirevalóbb eseménye, mígnem Mihăilă a 82. percben meg nem próbálkozott egy erőteljes lövéssel, amelyet azonban Buchel újfent hárított. A vendégek kapusa a 85. percben Man lövését is védte, és ezzel nagyjából le is zárult a gólszerzési lehetőségek sorozata. Edward Iordănescu játékosai már nem alakítottak ki tiszta helyzetet a végéig, így zsinórban a negyedik győzelem nélküli mérkőzésüket és a második idei gól nélküli találkozójukat könyvelhették el.

A román válogatott történetében először fordult elő ugyanakkor, hogy a csapat nem tudta legyőzni egy európai liliputi állam együttesét. A Liechtenstein elleni 0-0-s döntetlen azért is szégyenteli, mert a Svájccal határos miniállam a FIFA-rangsorban a 202. helyen áll, míg Románia a 46.

A román csapat június 17-én, hétfőn Münchenben kezdi Európa-bajnoki szereplései sorozatát Ukrajna ellen.

Fotó: a román labdarúgó-válogatott közösségi oldala

Jegyzőkönyv

Felkészülési mérkőzés: Románia – Liechtenstein 0-0.

Bukarest, Steaua-stadion, vezette: Menelaosz Antoniou (ciprusi).

Sárga lap: Wolfinger (23.), Kranz (45+4.), Luchinger (69.).

Románia: H. Moldovan – Sorescu, Drăguşin, Racoviţan, Mogoş (58. N. Bancu) – Cicâldău (58. N. Stanciu), Şut (58. M. Marin), Olaru (Drăguş 76) – I. Hagi (Man 65), C. Puşcaş, Fl. Coman (Mihăilă 65). 

Liechtenstein: Büchel – Wolfinger, N. Beck, Goppel, Oberwaditzer, Kindle (55. Marxer) – Luchinger (90. Hasler), Buchel, Sele – Salanovic (46. Luque Notaro, 90. Jager), Kranz (65. Saglam).

Színházi rendezők a futball-Eb-ről a Marosvásárhelyi TVR-ben 

Hétfőn 17.10 órától (ismétlésben kedden reggel 8.10-től) a Marosvásárhelyi TVR Sípszó után című sportműsorának meghívottja Kovács Levente és Kincses Elemér. A két marosvásárhelyi színházi rendezővel és nagy futballszurkolóval Szucher Ervin a közelgő labdarúgó-Eb-ről, a magyar és a román válogatott esélyeiről beszélget.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató