2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nagy riadalmat keltett tegnap Cotroceni-ben a frissen parlamenti párttá avanzsált AUR tárgyalódelegációja egyik tagjának, D. Ş. szenátornak a kijelentése, miszerint nem végezte el az elnöki találkozó előtti kötelező koronavírustesztet, és senki sem kényszerítheti arra, hogy megtegye, nem sérthetik meg az emberi és személyiségi jogait.

A bejelentés sajtóhírek szerint még a mindig álmatag elnököt is izgalomba hozta, nem beszélve az államfő őrző-védőiről. Ugyanis ilyen körülmények között az illető veszélyeztetheti mind az államfő, mind pedig a többi tárgyalópartner egészségét és életét. A szenátor szerint azonban az elnöknek tiszteletben kell tartania az alkotmányt és a vonatkozó nemzetközi előírásokat, és nem kényszeríthet senkit arra, hogy akarata ellenére beoltassa vagy teszteltesse magát.

Ha Iohannis fél a koronavírustól, tartson online konzultációt – jelentette ki a szenátor –, bár a hazafiság vírusa lehet az egyetlen vírus, amit tőle vagy pártjától elkaphat bárki, tette hozzá.

A szenátor először a jászvásári beszédével vált híressé, amikor azért támadta az államfőt, mert le akarta beszélni az embereket, hogy Szent Paraschiva ünnepén Jászvásárba zarándokoljanak. Két hónappal később pedig Konstancán robbantott ki hasonló botrányt Szent András ünnepén. Egyébként arról ismert, hogy a tévévitákban nem hagyja beszélni a meghívottakat – főleg a magyarokat (lásd a Szabó Ödönnel folytatott tragikomédiába illő szájkaratét) –, és úgy megy neki az embereknek, mint egy buldózer.

Az elnököt illetően sem lehetnek illúzióink. Még a kormányalakítás lázában sem feledkezik el a pandémiáról. És a PSD megbuktatása mellett egy másik álmát is megvalósítaná: karanténba zárná az egész országot. Erre „koncentrál maximálisan”, persze Cîţu miniszterelnökké ütése mellett. Erre mutatnak a jelek: az például, hogy a kampányban viszonylag alacsony esetszám a választások után elkezdett emelkedni. És igaz, hogy Ludovic Orban azt ígérte, hogy a választások után sem lesz karantén, de azóta már nem ő a miniszterelnök… És még ilyen körülmények között sem a kormányalakítás az államfő prioritása – aki intézkedéseket hozhatna a koronavírus-járvány leküzdésére –, hanem a karantén, amire – meglehet – nem kell sokat „várni”.

Amire ezek a sorok napvilágot látnak, kiderül, mi történt az ominózus konzultációkon. De bárhonnan nézzük a dolgokat, nem lehetnek illúzióink sem az államfővel, sem a politikai pártokkal és főleg nem az AUR-ral kapcsolatban. Sok cirkusz, alpári támadás várható, ami még jobban kiábrándítja a politikából amúgy is kiábrándult embereket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató