2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Illúziók helyett az örökbefogadásról

Meghatóan szép történeteket olvashatunk az örökbefogadásról, miközben környezetünkben sikertelenül végződött kísérleteknek is szemtanúi lehetünk.

Meghatóan szép történeteket olvashatunk az örökbefogadásról, miközben környezetünkben sikertelenül végződött kísérleteknek is szemtanúi lehetünk.

Vajon az örökbefogadásoknak hány százaléka lesz sikertörténet és hány százaléka jelent csődöt? A teljesen más környezetben, a világ túlsó felén megtapasztalt anyagi jólét vajon feledtetni tudja-e annak a gyermeknek a traumáját, akit nem vállaltak a szülei, akit a kórházban felejtettek, vagy korai haláluk miatt nem tudtak felnevelni. Az örökbefogadás által megvalósuló családi környezet a legjobb-e a gyermeknek, vagy a pótszülők illetve az intézményi nevelés lehetne esetenként a jobbik a megoldás?

Az örökbefogadással kapcsolatos közhelyeket igyekezett lebontani a Segítők VII. Konferenciáján dr. Péley Bernadette egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet Fejlődés- és Klinikai Pszichológiai Tanszékének vezetője.

Örökbefogadás, intézeti nevelés – tények és kérdések című előadásában határozottan kijelentette, hogy az örökbefogadás az egész életet végigkísérő trauma. A témával kapcsolatos vélekedéseket, hiedelmeket pedig ma is áthatják az illúziók és a közhelyek, ami nem segíti a valóság elfogadását és az azzal való őszinte szembenézést. „Ezek a hiedelmek és a belőlük fakadó elvárások a szentimentalizmusra alapozódnak”, és háttérbe szorulnak „a valódi, sokszor mindkét fél számára fájdalmas kérdések”.

Amikor az örökbefogadást az árván maradt vagy a nem kívánt gyermekek felnevelésére a tökéletes módszernek tartották, nem számoltak az érzelmi vonatkozásokkal. Ami a valóságban azt jelenti, hogy a gyermeket elhagyták, a szülőpárnak pedig nem lehetett gyermeke, s e két szomorú történetet kerül egymás mellé.

Miközben hosszú évekig az örökbefogadás előnyeit dicsérték, nem számoltak azzal, hogy a várandósság idején a két test, anya és magzat szorosan összekapcsolódik, közös életet él. A baba megtanulja az anya hangját, kialakul az érzelmek cseréje, együtt élik át a vajúdás pillanatait, s ha szülés után nem valósul meg az egymásra való hangolódás, a gyermeknek el kell szenvedni azt a traumát, hogy a jól ismert személy nincsen többet. A korai elhagyás a folytonosság élményének a megszakításával jár, ami „sebállapotot”, az elválasztás utáni szomorúság élményét jelenti a csecsemőnek. Ennek hatása pedig befolyásolni fogja a további fejlődését. És nem jelent vigasztalást az sem, hogy a nevelőszülő őt választotta. Mivel először elutasították, a másodosztályúság élményét cipeli magával. Az sem mindegy, hogy a gyermek mennyit tud az örökbefogadás körülményeiről, a vér szerinti szüleiről, amiről sokszor az örökbefogadó családnak sincs sok információja. Az örökbefogadott gyermekek általában modellhiányban szenvednek, hisz az ember identitása a génekkel és a családdal kezdődik, s ő abban a tükörben, amit az örökbefogadó család jelent, nem látja magát. Az ilyen gyermekek vagy túlalkalmazkodásra törekednek, vagy nem is akarnak alkalmazkodni, mivel azt érzik, hogy alkalmatlanok a szerepre és esetleg ki fogják rakni őket.

A nyílt beszéd lehetővé teszi a helyzet illúziómentes elfogadását. A nevelőszülőknek pedig kerülni kell a csapdahelyzeteket, a születésnap megünneplését vagy az olyan megjegyzéseket, hogy az örökbefogadott gyermek hozzájuk hasonlít stb. Sokszor nagyon nehéz a szülőnek is, akinek esetenként kezelnie kell a gyermek agresszivitását, az ellenkezést vagy a személyiség feladásával járó alkalmazkodást. Akárcsak azt, hogy később a gyermek kizsákmányolja vagy megtagadja azokat, aki felnevelték – foglalhatjuk össze és gondolhatjuk tovább a pécsi egyetemi tanár, kórházi pszichológus előadását, aki a tévhiteket félretolva az örökbefogadás esetleges előnyei mellett annak nehézségeire és buktatóira hívta fel a hallgatóság figyelmét.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató