2021. május 12., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Enler Hernes hitelbiztosító szerint negyedévente 320 milliárd dollár veszteséget okoz a világkereskedelemben a Covid–19-járvány, ebből az európai turizmus 53 milliárd dollár kiesést szenved el. A járvány a kitörése óta eltelt időszakban már akkora visszaesést okozott a világkereskedelemben, mint az amerikai–kínai kereskedelmi háború egy teljes év alatt.

Ezzel szemben a Forbes magazin legutóbbi számában arról számol be, hogy a világ legtehetősebb milliárdosai a pandémia alatt még tovább növelték a vagyonukat. Ennek a magyarázata valójában az – teszik hozzá –, hogy a megváltozott életmódunk következtében az amúgy is sikeres techcégek még több pénzt termeltek.

Míg tehát 2020-ban a világon gazdasági válság robbant ki a koronavírus-járvány és a karanténok, a járvány okozta lezárások miatt, miközben milliók veszítették el az állásukat, és miközben teljes gazdasági szektorok, mint például a turizmus és a vendéglátás kerültek nehéz helyzetbe, Bill Gatesnek, Elon Musknak, Jeff Bezosnak és Warren Buffettnek tovább dagadt a bankszámlája, nőtt a vagyona.

Az amerikai Forbes magazin harmincötödik alkalommal készített listát a világ nábobjairól. Összeállításában 2755 személy kapott helyet. Ez azt jelenti, hogy az egy évvel korábbi adatokhoz képest 660-nal több embernek lett annyi vagyona, hogy bekerült a milliárdosok klubjába. Sikerük pedig, mint kiderült, nagyrészt a világjárvánnyal kapcsolatos üzleteknek tudható be.

A Forbes-listán szereplők 86 százalékának még a koronavírus-járvány első évében is nőtt a vagyona. A magazin szerint a ranglista szereplői együtt összesen – emberi ésszel felfoghatatlan összeget –, 13,1 ezermilliárd dollárt „érnek”. A legtöbb gazdag ember (724 fő) az Egyesült Államokban él, utána Kína következik 698-cal, illetve India 140-nel.

A lista legfiatalabb milliárdosa egy 18 esztendős német fiú, Kevin David Lehmann. Ő a vagyonát a dm drogériákban kapott részesedés után szerezte apjától, Günther Lehmanntól. A legidősebb milliárdos meg a 99 esztendős, biztosításokban utazó George Joseph.

És mi történik közben Romániában? Kaotikus járványkezelés, politikai csatározások, tüntetések. Az Európai Unió egyik legszegényebb országában – egy nemrég készült felmérés szerint – az emberek egyik legnagyobb problémája, hogy Magyarország el akarja csatolni Erdélyt. De – mondta valaki –: így színes a világ.