2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az osztatlan vagy más néven összevont (szimultán) osztályokban folyó oktatásról városi viszonylatban kevés szó esik, a kiöregedő, elnéptelenedő és főleg a vegyes lakosságú vidéki településeken megszokott jelenség. Ahol nincs lehetőség arra, hogy iskolabusszal egy közeli településre szállítsák a diákokat, és a helyi közösség nagyon ragaszkodik az iskola fennmaradásához, a felső tagozaton két-két évfolyam, az elemi osztályokban akár öt évfolyam diákjai tanulnak egy összevont osztályban. Hogy milyen sikerrel, ez a tanítókon, tanárokon, a diákok képességein, de az egy évfolyam diákjaira jutó időn is múlik. Vannak ugyan kivételek, de az országos adatok szerint a szimultán osztályokba járó diákok 50 százalékkal gyengébben teljesítenek, mint korosztálybeli társaik, annyival, amennyi hiányzik a rájuk fordítható időből. Ebből kiindulva jelentette ki 2022-ben Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, hogy nem akarja fejleszteni a szimultán osztályokban folyó munkát, amit oktatási katasztrófának nevezett, és leszögezte, hogy meg kell szüntetni. Akkoriban, azaz a 2021–22-es tanévben 115.755 diák járt összevont osztályba 9800 pedagógus irányításával. A volt tanügyminiszter a városi iskolákat kárhoztatta, hogy létszámon felül is beírják a vidéki tanulókat, ami falvakon az önálló osztályok elvesztéséhez vezet. A jelenség kétélű, ugyanis országos viszonylatban jó néhány városi iskola alsó és felső tagozata a vidékről ingázó diákoknak köszönheti a fennmaradását a gyermeklétszám csökkenése miatt. 

Az új tanügyminiszer, Ligia Deca már nem osztja elődje álláspontját, és a Hivatalos Közlönyben január 11-én közölt minisztériumi rendeletében szabályozza a szimultán oktatás bevezetésének feltételeit. Némileg engedékenyebb a rendelet, és csökkenti a szimultán osztályok indításához szükséges gyermeklétszámot, szabályozza az osztályösszevonások finanszírozásának feltételeit (a kis gyermeklétszám mellett utal a nyelvi, földrajzi elszigeteltség miatti hátrányos helyzetre és a kisebbségek nyelvén való oktatásra is). 

Ugyanakkor határozottan leszögezi, hogy a nyolcadik osztályokat – a tanulók számától függetlenül – külön kell megszervezni és működtetni (1. cikkely, 6-os bekezdés). Teszi ezt azért, hogy nagyobb eséllyel vehessenek részt a középiskolába való bejutást lehetővé tevő képességvizsgán.

Örülhetnénk is ennek az előírásnak, dicsérhetnénk a miniszter asszonyt, ha nem következne egy bekezdés a rendeletben, miszerint a szimultán osztályokat úgy kell megszervezni, hogy az iskolák beilleszkedjenek az Oktatási Minisztérium által megszabott álláskeretbe. Nos, ahol van jóindulat, megteszik, ahol nincs, és kevés a nyolcadikos diák, minden marad a régiben, és továbbra is összevonják őket egy kisebb évfolyam diákjaival, azzal a megjegyzéssel, hogy a felvételi tantárgyakat úgyis külön órákban tanulják. Jó lenne olyan példákról értesülni, ahol megtalálják a megoldást az 1/6-os pont betartására!


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató