2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Igazolás igényelhető az APIA-tól bankhitelek felvételére

A feltételek sorában vannak azok a garanciák is, amelyeket a hitelező bank követel a mezőgazdasági termelőtől.

 A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) tájékoztatja az adatbázisába bejegyzett ügyfeleit, hogy azon mezőgazdasági termelők számára, akik az állatok – sertés, baromfi – jóléti körülményeinek javítására igényeltek támogatást, ha saját döntésük alapján a folyó tevékenységek finanszírozására banki hitelért folyamodnak, igazolást bocsát ki. Ezen hitelezési lehetőséget azzal a céllal hozták létre, hogy azok az állattenyésztők, akik az állatjóléti feltételek megvalósítási folyamatában vannak, a folyó beruházási munkálatok fedezésére pénzösszegekhez jussanak, addig, amíg az évente folyósított pályázati finanszírozási támogatást átvehetik.

Az APIA eddig a CEC Bank Rt.-vel, a Román Kereskedelmi Bankkal és a Transilvania Bankkal kötött egyezményt. A mezőgazdasági termelőnek, miután írásbeli kérvényt nyújtott be, az APIA egy igazolást ad ki, amelyben alátámasztja, hogy a kérvényező valóban az állatjóléti feltételek javítására vonatkozó állami támogatás kedvezményezettje, és hogy az igazolás átadásának időpontjáig megtörténtek a szükséges adminisztratív ellenőrzések. Az igazolás tartalmazza a kérvény alapján kiszámított állami támogatás összegét is.

A Vidékhitelezési Garanciaalap IFN Rt. garantálja az egyezményt aláíró bankoknak a kiadott hitelek értékének 80%-át. Jó tudni, hogy a hitelező banknak joga van az igazolások és bizonyító dokumentumok mellett megkövetelni a Román Nemzeti Bank által jóváhagyott saját hitelezési feltételeinek alkalmazását. E feltételek sorában vannak azok a garanciák is, amelyeket a hitelező bank követel a mezőgazdasági termelőtől.

Az APIA a hitelt igénylő kedvezményezett személyek figyelmébe ajánlja, hogy alaposan tanulmányozzák át a bankok hitelezési feltételrendszerét, annak érdekében, hogy a legelőnyösebb és a tevékenységi profilnak legmegfelelőbb hitelekhez jussanak.

A szóban forgó hitelezés jogi alapját a 2010/838-as, a 2010/839-es, a 2010/237-es kormányhatározatok és a 2011/25-ös számú sürgősségi kormányrendelet képezik.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató