2024. september 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ifjúsági találkozó Marosugrán

  • 2015-12-07 15:17:25

Nagy megtiszteltetés érte a marosugrai református egyházközséget, hiszen legutóbb ők tartották az Alsó-Maros menti egyházközségek ifjúsági találkozóját. 

Nagy megtiszteltetés érte a marosugrai református egyházközséget, hiszen legutóbb ők tartották az Alsó-Maros menti egyházközségek ifjúsági találkozóját. A találkozó lényege az együttlét, az Istenbe vetett hit erősítése, valamint a kialakult barátságok elmélyítése. Az ifjúsági tevékenységekért felelős Kali Barna andrássytelepi és Trombitás Károly helyi lelkész javaslata alapján összeállított program szerint zajlott a találkozás, amelynek első mozzanata a Haller-kastélynál volt. Itt szeretettel fogadtak. Körösi Zsolt, a kastély adminisztrátora bemutatta a kastélyt, röviden ismertette a történetét. Ezt követően a templom udvarán megkoszorúztuk az I. és II. világháborúban elesettek emlékére felállított kopjafát. Trombitás Károly köszöntése után ifj. Jakab István és a Gordonka együttes műsora következett, amelyet Dénes Előd marosvásárhelyi lelkész vezetett. Kali Barna igehirdetése után Horvát Mária kolozsvári pszichoterapeuta tartott előadást a szenvedélybetegségekről. Két függőbeteg is jelen volt a magyarózdi terápiás otthonból, akik őszintén bevallották, hogy Isten segítségével igyekeznek kigyógyulni a függőségükből. 
A marosugrai fiatalok a Jöjj Jézushoz című bibliai jelenetet mutatták be. A templomi énekeket Czintos Blanka kísérte a felújított orgonán. A szeretetvendégség helyszíne a kultúrotthon volt. Köszönet az ugrai ifjúságnak, a szülőknek, a presbitereknek és a presbiterfeleségeknek, akik segítettek a találkozó megszervezésében. Köszönjük annak a kevés egyháztagnak is, akik anyagilag besegítettek, valamint polgármesterünknek az irántunk tanúsított megértést és hozzáállást. Nagy segítségünkre volt a Timko pékség, valamint a kakasdi Maris húsfeldolgozó, akiknek ezúttal is köszönetet mondunk. 
Szente János presbiter

Mezőbánd 17 perccel korábban

Család és közösség 17 perccel korábban

Hálás téma 17 perccel korábban

Techuniverzum 17 perccel korábban

Legyőzte a románokat 23 órával korábban

A tekézők kálváriájáról 23 órával korábban

Sűrű végjátékban nyert 23 órával korábban

Néhány meglepetés 23 órával korábban

Magabiztos győzelemmel kezdett 23 órával korábban

Ünnepélyes iskolaavatás 2 héttel korábban

Lemondott tisztségéről 2 héttel korábban

Az MCC jelentette veszély 2 héttel korábban

Enikő receptjei 3 héttel korábban

Tabutéma: az öregedés (2.) 2 héttel korábban

Erről jut eszembe 1 héttel korábban

Gyermekvilág Esztelneken 3 héttel korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató