Ilyenkor, évváltás táján, amikor a szerzőnk leül megírni az év első jegyzetét az év első szerdáján, az alkalomhoz többféle vonzatot is felvonultathatunk. A legegyszerűbb, amely szemérmetlen módon magát kínálja, az ún. ÚJÉVI FOGADALOM. Vagyis megígérhetem, hogy egész évben jó leszek, nem fogok csúnyákat beszélni, és nem fogok az öcsémmel/húgommal verekedni, nem fogom elirigyelni a vadiúj töltőceruzáját, amit karácsonyra kapott a Jézuskától, Télapótól vagy a nagyitól. Segítek a szüleimnek és udvariasan beszélek a hozzánk látogató vendégekkel, postással, rendőrrel és űrhajósokkal. Továbbá fogadom, hogy tisztán tartom az osztályt, nem fogok szemetelni és szotyolázni, letörlöm a táblát, nem firkálom össze a padokat és nem fogok disznóságokat sugdosni az előttem ülő kislány fülébe, lefogom a kezemet, ha kedvem támadna megráncigálni a copfját, és ha lány vagyok, akkor rendszeresen viselem a kordelucámat (hajpánt), és mindig lesz nálam karszám, egyenruhám tiszta lesz. Nem nézem órák alatt magamat az osztály velencei tükrében. A firenzeiben sem.
Ha egy kicsit nagyobb vagyok, akkor megígérem a családomnak, hogy nem dohányzom, rendszeresen hazaadom a keresetemet (már amikor nem a postás hozza a munkanélküli-segélyemet/nyugdíjamat), nem iszom, nem koptatom a város/falu/kikötő/antarktiszi kutatóállomás összes csapszékét, nem füvezem és nem fogok csalni, lopni, hazudni, sikkasztani, betörni, házasságot törni, csábítani, rászedni. Főnökként minden beosztottamnak egyenlő bért adok, és nem fogok senkit sem kitenni az utcára. Nem leszek táppénzcsaló és nem megyek kamu betegszabadságra.
Ha más társadalmi alcsoportba tartozom, akkor megígérem magamnak, hogy ha törik, ha reped, ebben az esztendőben megszerzem az irodalmi, közgazdasági, orvosi vagy kémiai Nobel-díjat, ha nem az összeset, okos beosztással, januártól decemberig. Remekműveket fogok írni, leviszem a szemetet, több humoros vígjátékot fogok letenni a Royal Shakespeare Company direktorának asztalára vagy valamelyik Of-Broadway színházban előadatni, elviszem a kutyát sétáltatni, a macskának ételt adok, kimosom a tálkáit, megrendezem Az ember tragédiáját modernül és pantomimban a szegedi szabadtéri játékokon és Avignonban, kicserélem a villanykörtét a lépcsőházban és az előszobabútort, kétszintes villát veszek Sorrentóban, elolvasom végre az Iliászt, amit velemszületett lustaságom miatt nem tettem meg eddig. Még az idén, meglásd, Uram, késsel és villával fogok enni…!
Visszacsábítom az unióba Nagy-Britanniát, megbuktatom Putyint, letöröm a kínai konkurenciát, átugrom a nagy falat, elhitetem Trumppal, hogy tényleg elveszítette a választást, és megfiatalítom Joe Bident. Nem lesz könnyű, belátom. De még ifjonti vagyok és bizakodó.
Avagy itt a soha vissza nem térő alkalom, hogy felmérjem idővagyonomat. Például az idén huszonöt éve annak, hogy váratlanul leszoktam a dohányzásról – természetesen az így megtakarított vagyonkámból nem vettem sarokházat Bécsben. Ötven évvel ezelőtt kaptam meg a diplomámat egy akkor már 90 éve működő közép-erdélyi egyetemen, és kineveztek segédmunkásnak egy látványossági őrültek házába, ahonnan negyvennyolc esztendővel ezelőtt átigazoltam egy könyvekkel babráló intézménybe. Megbánásról szó sem lehet. Tíz éve vagyok nyugdíjas, és ezalatt rengeteg dolgozatot dolgoztam ki, be, le és fel. Utaztam, és bár nem „gyűjtöm a repülőtereket”, közel járok ahhoz, hogy elmondhassam, félszáz európai, ázsai és afro-amerikai repülőteret koptattam kerekes bőröndömmel vagy kis kézi poggyásszal, amint megtanultunk profi módon utazni életem párjával. Gyűjtöttem 100 baglyot, vásároltam kétszáz képeslapot európai városokról és ázsiai szent helyekről, megajándékoztak barátaim több száz mit sem érő, érvénytelen, értelmét vesztett névjeggyel, ami már csak a gyűjtőnek érték. Két hónapig gyógytornatermet látogattam, és ötvenöt év után igazi tornaórán vettem részt. Még nem csikorognak nagyon tagjaim a rozsdától. Rengeteg filmet néztem minden este – nem szégyellem bevallani – és fokos könyveket olvastam, hogy szakmailag le ne nullázódjam. (Kegyes illúzió.)
Ugyancsak ötven éve buliztam először az Omega együttes Gyöngyhajú lány című örökzöldjére, amelyet a legnagyobb unokám a tegnap fedezett fel, és azonnal kedvencei közé emelt. Amikor felhangzott a videómegosztón, azonnal abbahagyta a babázást, és megbűvölten ült le a képernyő elé. Tízéves lesz ebben az évben.
Továbbá ebben a 21-est játszó évben számos terv szövőszéke előtt üldögélhetnék, de nem tudni, mikor lehet ennyi pompás és drága/olcsó tervszövetből testre szabott öltönyt viselni, ui. az egyetlen ruhadarab, amely a tavalytól vált roppant divatossá, sőt kötelezővé, az a szájmaszk, változatos kivitelben, szövésben, anyagban és szellemben.
Továbbá ebben az éven, ha jól számolom, éppen húsz esztendeje, hogy csütörtökönként ki-kimegyek, elkiáltom magamat, kinézek az ajtón, az ablakhoz állok, megszemlélem elvadult kertem. Valakit várok. Tessék erősen kopogni. A csengő el van romolva.
