2021. január 20., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hatéves az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület

 Hivatalos bejegyzésének hatodik évfordulóját ünnepli január közepén a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület, s ez alkalmat ad a visszatekintésre. Igen mozgalmas első öt év után a tavalyi esztendőre árnyékot vetett a koronavírus-világjárvány, ám Vörösmarty Szózatát parafrazálva, tevékenységei megfogyva bár, de a szervezet morálja törve nem, bizakodóan néz a jövő elé – áll az egyesület közleményében.


Fotó: Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület




 Jól kezdődött a 2020-as esztendő. A spanyolországi szervezésű 34. Genealógiai és Címertani Világkongresszus tudományos tanácsa elfogadta az egyesület elnökének jelentkezését, és műsorára tűzte dr. Szekeres Attila István A kora újkori Erdély társadalmi felépítésének címertani megjelenítése című előadását. A tavaly októberre tervezett madridi kongresszust előbb áprilisra, majd idén októberre halasztották.
 Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület sikeres korábbi nemzetközi szerepléseken van túl. Elnöke előadással részt vett a 32. és 33. Genealógiai és Címertani Világkongresszuson 2016-ban Glasgow-ban, illetve 2018-ban a franciaországi Arras-ban, a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson 2017-ben Londonban, 2018-ban a lengyelországi Cieszynben a 4. Európai Címer- és Zászlótudományi Konferencián, 2019-ben Varsóban a Nemzetközi Genealógiai Akadémia 11. tudományos kollokviumán. 2019-ben az Egyesület a Genealógiai és Heraldikai Világszövetség tagjává vált. Az egyesület elnökét 2017-ben a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagjává választották.
 2020-ban két – a járványhelyzet miatt meghiúsult – pályázatot is nyert az egyesület, egyiket nemzetközi címertani konferencia szervezésére. A Trianon utáni jelképváltoztatások című konferencia jeles meghívottja Körmendi Tamás, a Nemzetközi Címertani Akadémia tagja volt.
 Február 14-én Erdély címerének századai címmel tartott előadást az elnök Csíkszeredában, a városháza dísztermében, A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat keretében. Február 11-én a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyitotta a Ha én zászló volnék... című, a budapesti Magyarság Háza adományaként a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum gyűjteményének részét képező magyar történelmi zászlók rekonstrukcióit felsorakoztató kiállítást. Az élő megnyitó és bemutató után két online tárlatvezetést tartott az elnök két nemzeti ünnepünk alkalmával: március 15-én a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban, majd augusztus 20-án a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.
 Az egyesület elnöke online előadást tartott a Moldovai Köztársaságban szervezett 14. Heraldikai Szimpóziumon, melynek ünnepélyes megnyitóján Heraldikai Érdemkereszttel tüntették ki Szekeres Attila Istvánt.
 Az idei év két legkiemelkedőbb terve előadással való részvétel a soros Zászlótudományi Világkongresszuson és az elhalasztott Genealógiai és Címertani Világkongresszuson.  (M. I.)