2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A feljutásra legesélyesebbnek tartott, három idegenlégióst is foglalkoztató Zsilvásárhelyi CSM otthonában lépett pályára a férfi kosárlabda 1. liga 2. fordulójában a Marosvásárhelyi CSU Medicina. A találkozó a házigazdák győzelmével, viszonylag szoros eredménnyel zárult, az eredmény alakulása pedig egyfajta hullámvasúthoz hasonlított, mikor az egyik, mikor a másik félnek sikerült zsinórban tíznél is több pontot szereznie.

Az első negyedben úgy alakult az eredmény, mint egy krikettmeccsen, amelyen egyszerre csak az egyik fél érhet el pontokat, csak aztán jöhet a másik. A Medicina 8-0-val kezdett, aztán ő kapott sorozatban 18-at. A második negyed elején ismét a marosvásárhelyiek vették át a kezdeményzést, aztán a vezetést is, szünetben azonban a hazaiak négy pont előnyt szereztek, hogy a harmadik negyedben, amikor George Trif tanítványai nem találták a ritmust, 22 pontosra növeljék azt. A negyedik negyedben azonban újra a vendégek sorozata következett, így a végére sikerült a különbséget kilenc pontra lefaragni.

Egyik csapat sem jutott 50% fölé mezőnyből, a triplákat valamivel jobban a marosvásárhelyiek dobták, azonban az igazi különbséget a blokkolt dobásoknál fedezhetjük fel. A házigazdák igen atletikus amerikai légiósai nem kevesebb mint 12 blokkot osztottak ki a marosvásárhelyi játékosoknak, akik a belföldi ifjúsági bajnokságban nem voltak ilyesmihez hozzászokva, nem is igen találták az ellenszert. Egyszerű matematika: ha ezeknek a dobásoknak csak a fele bemegy, az már 12 pont, ami elég lett volna a győzelemhez...

A marosvásárhelyi együttes a 3. fordulóban a Prahova Ploiești csapatát fogadja.

Jegyzőkönyv

Kosárlabda 1. liga, B csoport, 2. forduló: Zsilvásárhelyi CSM – Marosvásárhelyi CSU Medicina 72:63 (18-8, 20-26, 26-8, 8-21).

Zsilvásárhelyi sportcsarnok, 80 néző. Vezette: Ștefan Atomulesei (Brassó), Ciprian Bobașu (Craiova), Călin Miroiu (Zsilvásárhely). Ellenőr: Marius Vlaicu (Zsilvásárhely).

Zsilvásárhelyi CSM: Higgins 19 pont (1), Smith 18, Bărăgan 11 (1), Mitu 6 (1), Toropu 6, Cârstea 5 (1), Berculescu 4, Ad. Vaida 2, Modibo 1, Berca. Kispadon: Al. Vaida.

CSU Medicina: Bot 22 (4), Székely 10, Nagy 9 (1), Kovács 9 (1), Szilveszter 6, Smeu 5 (1), Ghiță 2, Hadăr, Tar, Toth, Váncsa, Togănel.

Eredményjelző

Kosárlabda 1. liga, B csoport, 1. forduló: Kolozsvári U – Zsilvásárhelyi CSM 61:97; 2. forduló: Gyergyószentmiklósi VSK Antares – Nagyszebeni CSU II 59:83, Prahova Ploiești – Kolozsvári U 61:99, Zsilvásárhelyi CSM – Marosvásárhelyi CSU Medicina 72:63, Nagyváradi CSM II – CSU Craiova 71:83. 



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató