2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

és három újonnan leigazoltat is bejelentettek

Megkezdte a csapatépítést az új idényre a marosvásárhelyi városi sportklub férfi-kosárlabdacsapata, noha egyelőre csak óvatosan, ugyanis továbbra sincs hír arról, hogy a nemzetközi átigazolásokra vonatkozó tiltást feloldották volna. Az előzetes bejelentés szerint június 11-én vitatták meg a klub fellebbezését, azonban nincs új információ.

Így a bejelentett szerződések csak olyan játékosokra vonatkoznak, akik hosszabbítanak, vagy akik eddig is Romániában játszottak. A hosszabbítást bejelentő helyiek között van Sánta Szabolcs, Alin Borșa, Engi-Rosenfeld Dávid és Cristian Mureșan – eddig semmi meglepetés. Vélhetően a klubnál folytatja több fiatal is, akik eddig is kopogtattak a felnőttcsapat kapuján, most azonban belenőnek a szükséges életkorba, mint páldául Kiss Roland, vagy a még fiatalabb U16-os válogatottak: David Smeu, Pap Zoltán és Székely Zsolt. Sajnos, a fiatal generáció legnagyobb reménysége, Vlad Nistor engedett a nagyobb fizetés csábításának, és a FC Argeșhez távozott. Új belföldi leigazolt kerettag a Gyergyószentmiklósi VSK-tól érkező 20 éves erőcsatár, Bodó Tamás, aki az 1. ligában szereplő csapat meghatározó játékosa volt. Továbbá szintén aláírt az olasz–román állampolgár bedobó, a 27 éves Amedeo Casale, aki San Benedettóban született ugyan, de Romániában kezdett kosárlabdázni, és a román felnőttválogatott tagja. Az előző idényben a SCM U Craiova játékosa volt, előtte viszont Csíkszeredában kosárlabdázott. Egyévi távollét után ugyanakkor visszatér a klubhoz a román–fehérorosz Vladislav Șolopa.

Ami a légiósokat illeti (tudjuk, hogy hat légiósra ad lehetőséget az új bajnoki idényben a szabályzat), hárman biztosan folytatják: Jonathan Person, Goran Gajović és Mladen Jeremić. Újonnan leigazoltként jelentették be Pavle Reljićet, aki a kieső CSM 2007 Foksány csapatától érkezik. Korábban egyaránt három évet játszott Temesváron és Nagyváradon. A maradék két hely esetében vélhetően a FIBA Europe döntésére várnak, hiszen néhány komoly erősítés a palánk alatt és az irányító poszton nem ártana, mert eddig amit látunk, nem nyűgözött le.

A „régiek” közül Sánta Szabolcs (k) és Jonathan Person (52) biztosan Marosvásárhelyen folytatja              

Fotó: Nagy Tibor

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató