A Hold mögé „bújik” a Jupiter július közepén
A Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter, valamint holdrendszere július 15-én hajnalban égi kísérőnk, a Hold mögé „bújik”.
A Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter, valamint holdrendszere július 15-én hajnalban égi kísérőnk, a Hold mögé „bújik”.
A nap- és holdfogyatkozások viszonylagos gyakoriságuk miatt közismertek, a Hold általi bolygófedések azonban igazi csemegének számítanak. Ennek oka, hogy ilyen jelenségek sokkal ritkábbak még a Hold általi csillagfedéseknél is: legutóbb például négy évvel ezelőtt, 2008 decemberében fedte a Hold a Vénuszt – olvasható a Magyar Csillagászati Egyesület (www.mcse.hu) honlapján.
A jelenség hajnali időpontban, helyi idő szerint 3 óra 25 perckor kezdődik, amikor a négy legnagyobb, úgynevezett Galilei-hold közül először az Europa kerül égi kísérőnk mögé. Ezt követően nem sokkal eltűnik az Io, majd maga az óriásbolygó, amelyet a másik két nagy hold, a Callisto és a Ganymedes követ majd.
Bár a takarás idején a Nap alig 12 fokkal tartózkodik a horizont alatt, tehát a csillagászati szürkületnek is már vége van, a jelenség a fényes bolygó és a hasonlóan fényes holdak miatt megfigyelhető lesz. Az esemény külön érdekessége, hogy igen szép égterületen következik be, a közelben pedig megfigyelhető a Bika fejét alkotó, nagy kiterjedésű, Hyadok nevű látványos csillaghalmaz is. A megfigyelések, fotók készítése során észrevehető lesz azt is, hogy – kiterjedt égitestek lévén – az óriásbolygó holdjai sem egy pillanat alatt tűnnek el a Hold pereme mögött, hanem 1-2 másodperces időszak alatt halványodnak el, illetve kilépéskor ennyi idő alatt fényesednek vissza. Míg a belépés akár kisebb binokulárokkal is kényelmesen megfigyelhető, a jelenség végére a Nap már alig néhány fokkal tartózkodik majd a horizont alatt, így a kilépés megfigyeléséhez nagyobb, 15-20 centiméteres távcső ajánlatos – emeli ki az MCSE honlapja.
Ami a többi bolygót illeti, a Merkúr még megfigyelhető a hónap első harmadában napnyugta után a nyugati látóhatár felett. Július 10-e után láthatósága gyorsan romlik, 28-án már alsó együttállásba kerül a Nappal.
A fényes Vénusz a hajnali keleti égen kereshető, és láthatósága fokozatosan javul: a hónap elején még másfél, a végén már több mint három órával kel a Nap előtt. Fényessége előbb nő, 10-én éri el a -4,5 magnitúdót, ekkor a nappali égen is kereshető. A hónap végén már kissé halványabb, -4,4 magnitúdó. (A magnitúdó a fényesség meghatározására használt, a fény intenzitásának logaritmusával arányos skála mértékegysége. A magnitúdóskála fordított, azaz minél kisebb a magnitúdó értéke, annál fényesebb az objektum. A Nap látszó fényessége -26,8 magnitúdó, a teleholdé -12,6 magnitúdó, a szabad szemmel látható leghalványabb csillagé +6,5 magnitúdó körüli.)
„Kezdődik a hullócsillagszezon is. Bár a nevezetes augusztusi csillaghullástól, amely a Perseida-meteorraj jelentkezését jelenti, még messze vagyunk, egyáltalán nincs kizárva, hogy egy fényes Perseida-meteort figyelhetünk meg. Ezek a Földünk légkörében felizzó és így életüket itt befejező porszemek számos, ebben az időszakban jelentkező áramlatához tartozhatnak (Déli Delta Aquaridák, Alfa Capricornidák, Piscis Austrinidák, Epszilon Eridanidák), mind-mind látszólag más irányból érkeznek, és szintén eltérő jellegzetességeket (sebesség, szín, időtartam) mutathatnak” – emeli ki az MCSE honlapja.
