Miközben forr a hazai politika, két ellenzéki párt bizalmatlansági indítványt készül benyújtani a kormány ellen, emberek százai tüntetnek hol az adótörvény, hol az igazságügy reformja ellen, miközben a korrupcióellenes ügyészség vezetője bármiféle következmény nélkül sokadjára mutathat fügét a parlamentnek, nem beszélve a világban zajló terrorcselekményekről, nukleáris fenyegetésekről vagy akár természeti katasztrófákról, egyes román politikusoknak és úgynevezett véleményformáló újságíróknak az a legnagyobb gondja, hogy tiltakozzanak március 15. hivatalos ünneppé nyilvánítása ellen. És – a jó alkalmat nem szabad elszalasztani – hevesen támadják az RMDSZ és a magyar pártok vezetőit, nem feledkezve meg Magyarország pocskondiázásáról sem.
Legfrissebb hír ugyanis, hogy a szakbizottságok után hétfőn a szenátus plénuma is elsöprő többséggel utasította el azt az ominózus törvénytervezetet, amely a romániai magyar közösség számára hivatalos ünneppé nyilvánítaná március 15-ét.
Mint köztudott, a tervezet lehetővé tenné a magyarlakta települések és a megyék önkormányzatai és intézményei számára, hogy ünnepségeket szervezzenek ezen a napon, és ezek költségét az általuk kezelt költségvetésből fedezzék. A romániai munkáltatók kérésre szabadnapot adhatnának március 15-én magyar alkalmazottaiknak, a magyarság ünnepéről pedig különkiadásokban számolna be a román közszolgálati televízió és rádió.
A tervezet legvehemensebb ellenzője korábban és most is a Népi Mozgalom Pártjának szenátora, a korábbi államfő, Traian Băsescu volt, aki szerint az RMDSZ egyetlen célja ezzel a tervezettel „a románok megalázása”, mert a magyarság „három nemzeti ünnepe” közül éppen március 15-ét akarja „megünnepeltetni Romániával”, amely szerinte a pesti forradalom 12. pontját, Magyarország és Erdély unióját és az erdélyi-érchegységi román-magyar véres összecsapásokat idézi. Mindeközben észre sem veszi, hogy a demokrácia szabályai mellett önmagának is ellentmond, ugyanis államelnökként az ünnep alkalmával minden évben köszöntötte a magyarokat.
És természetszerűen, ahogy az ilyen viták során három évtizede tapasztalhatjuk, bármiféle, a magyar politikusok részéről jövő észérv vagy magyarázat, miszerint sem az 1848-as forradalom, sem a törvénytervezet nem a románság ellen irányul, falra hányt borsónak bizonyult.
Meglehet, mindez csak a politikai kirakatcsatározások része a volt elnök részéről, aki így próbál politikai tőkét kovácsolni magának és pártjának a következő választásokra.
Ellenben van egy kereskedelmi tévé, amelynek egyik műsorvezetője – aki rossz nyelvek szerint utcai mobiltelefon-árusból avanzsált politikai kommentátorrá – stábjával estéről estére uszít, teljes mellbedobással szítja a feszültséget a románok és a magyarok között. Csak remélni merjük, hogy kevés sikerrel.
Egy ilyen országban, ilyen politikai kultúrával, jogbiztosítással az igazi demokráciának még halovány mása sem vagyunk.
