2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A múlt pénteken ismeretlen tettesek a trikolór színeivel mázolták be Marosvásárhelyen a Székely vértanúk emlékművét. Mind a város magyar polgármestere, mind az RMDSZ azt hangsúlyozta, nem kell bedőlni az „olcsó provokációnak”.  

Lehet, hogy valóban „olcsó” provokációról van szó. De nem szabad elfeledni, hogy az utóbbi időben – bár sohasem tűnt el teljesen – újra felerősödni látszik a magyarellenesség. Ezt tapasztalhattuk meg az utóbbi években az úzvölgyi katonatemető ügyében, vagy akár a Kolozsvár volt nagyromániás polgármestere esetében hozott bírósági ítéletben. 

De ugyanezt a helyzetet mutatja, hogy – miután Kolozs megye élére magyar prefektust nevezett ki a kormány –, a kormánypárti polgármesterek háborodtak fel a legjobban.  A  megyei önkormányzat vezetője  egyenesen azzal fenyegeti Bukarestet, hogy kilép a pártból. Mi több, 70 liberális polgármester nevében Ludovic Orban pártelnöknek és Florin Cîţu kormányfőnek levelet írt, amelyben  a területi szervezetre nézve „felmérhetetlenül káros következményekkel járó” hibának nevezte, hogy a nagyobbik kormánypárt  átengedte a kormánymegbízotti tisztséget az RMDSZ-nek. Szerinte a politikai egyezkedéskor nem tartották szem előtt a teljesítményt és szakmaiságot, és átléptek egy olyan határt, amit még egy kormánykoalícióban sem lenne szabad átlépni. Ezért  döntött úgy, hogy amennyiben nem orvosolják a hibát, megtörténhet, hogy kilép a PNL-ből, és állítása szerint példáját mások is fogják követni.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat szerint Romániában 2020-ban a korábbinál nagyobb teret nyert a magyarellenesség, ami Klaus Iohannis államfő tavaly  április végi magyarellenes televíziós beszédével és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamentbe kerülésével a politika középpontjába került. A szolgálat több esetben fordult a Diszkriminációellenes Tanácshoz, de rendőrségi, ügyészségi feljelentéseket is tett, többnyelvű hírleveleket készített, amelyekben más jogvédő szervezeteket, politikusokat és a bukaresti nagykövetségeket tájékoztatott a magyarokat ért jogsérelmekről.

Van egy határ?  Hiszen újabb magyarellenes provokációkra számíthatunk  hamarosan. Nemsokára következik március 15-e, azt előzi meg a székely szabadság napjaként emlegetett március 10., azután a marosvásárhelyi fekete március évfordulója.  Amire a román nacionalisták bizonyára maximálisan rá fognak játszani.

Vajon lehet tudni, hol a határ?

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató