Csütörtöki kimenő
Elismerem: a fenti kérdés úgy illik a most debütáló évszakhoz, mint madárjóshoz a szamurájkard. Hogy mégis erre vetemedik az alábbi sorok írója, azt semmi más nem indokolhatja, mint a szakmai elferdülés, amely nem tiszteli az évszakokat és jelen közéleti eseményeket, várható és elmúlt izgalmakat, nem törődhet olyan hatalmas csillagászati felfedezésekkel, mint pl. azzal, hogy egy tudós észak-koreai csillagász rábukkant a laktózmentes Tejútra.
A most következő, történetileg hiteles tavasznyitány egyáltalán nem ilyen mulatságos, sőt éppenséggel elrettentő, de azért van némi aktualitása is a nemzetiségi fronton. Történt pedig, hogy a kormány már régen elhatározta, hogy a nemzetközi elvárásoknak eleget téve, 1930. december utolsó előtti napján megejti a mindenre kiterjedő népszámlálást. A nem minden indulattól és utasításoktól mentes számlálóbiztosok éppen úgy rákérdeztek a nemzetiségre, vallásra, iskolázottságra, a családtagok számára, a foglalkozásra, anyanyelvre, lakáskörülményekre, ingó és ingatlanságokra, mint a kedvenc háziállatok lábának és körmének-patájának számára. Mindent feljegyeztek, a titkos utasításoknak megfelelően, de főleg Erdélyben és Bukovinában, a Bánságban és Besszarábiában a nemzetiségi tényezőre, melynek összképén javítani szerettek volna – sőt javítottak is –, ennek következtében annál rosszabb lett a valóságra nézve. Szóval több lett azok száma, akik ekkor egyenlőbbek lettek az egyenlőknél, és kevesebben azok, akik újnak és idegennek számítottak a hivatalosak és a hivatal előtt saját szülőföldjükön. (Külön bejáratról szó sem lehetett: mindenki ugyanabba a córeszbe lépett bele.)
Ezt szóvá is tette a következő napokban, a legújabb esztendőben, 1931 telén-tavaszán a sajtó. Többek között a mi kis városunk Maros című orgánuma, annak is főszerkesztője, Sebestyén László. Ez akkoriban nem járt következmények nélkül. Vagyis hivatalosék olvasták a magyar sajtót is, és bár nem volt cenzúra, ők mégis cenzurálisan jártak el. Szó szerint lesújtottak azokra, akik kétségbe merték vonni a népszámlálás hitelességét. (Azóta is ha a két vil.háb. közötti korszak statisztikai és demográfiai adataira vagyunk kíváncsiak, erre kell hivatakoznunk. Nincs lehetőség az utólagos korrekciókra. Majd, ha az idő egyszer megfordíthatóvá lesz.)
Március 21-én este Sebestyén Mihály (névhasonlóság, rokonság kizárva e sorok írójával), a Maros kiadóhivatalának vezetője, Sebestyén László bátyja egy kis kifőzdébe sietett, amely a főtér sarkán állott, amikor a Bolyai utcai nemzeti bank kapualjából kilépett egy fiatalember, aki felelősségre vonta S.M.-et, azt kérdezvén: Mit írtál a lapodba, te mocsok? (forrásom nem jelelöli meg a kérdezés nyelvét), majd kissé sem vártatva egy ólmosbottal már le is sújtott. Mindketten futásnak eredtek más-más irányba, ki gyorsabban, ki szédelegve.
Ami ilyenkor történni szokott: rendőrség, látleletvétel, feljelentés, a gyanúsított megnevezése, a rendőrségi nyomozás megindítása, az ügyészi hivatalhoz történő iratáttétel. A lap főszerkesztője nem tartózkodott Vásárhelyen, és különben is a vasbotos nem tévedett, ui. biztonsági okokból a népszámlálási hamisításokat leleplező cikkeket a főszerkesztő, közös megyegyezéssel, a fivére nevén jegyezte.
A gyanú egy jól menő, politikával is kacérkodó ügyvéd írnokára esett, akit a kisváros szemfüles lakói többször is láttak azon a december végi napon a számlálók társaságában fel-feltünedezni.
Midőn az ügyvéd irodáját rendőrék felkeresték, és Oţeleanu ügyvédírnok jogszigorló után kérdezősködtek, azt a feleletet kapták, hogy a fiatalúr vidéken tartózkodik. Elérhetetlen, nincs vele sem telefon-, távíró-, rádió- vagy e-mail-kapcsolat. (Ja, ez utóbbi ebben a 21.-ben lett volna lehetséges csupán...)
A bujkáló hős városi street-fighterről (utcai viador) kiderült, hogy híve és tagja egy olyan szervezetnek, mely magát a vasról és a gárdáról (nem a hasonnevű északolasz tóról, a tévedések elkerülése végett) jegyzi. Szóval így köszöntött be nálunk 89 évvel ezelőtt az üde tavasz.
