2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Te, haver figyelj! Tudod, mi a különbség a parlament és a bolondokháza között? A telefonszám.” – Közismert Hofi Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar humorista, előadóművész, a Halhatatlanok Társulata örökös tagjának a „bemondása”.

Ez juthatott eszébe annak, aki Mikulás napján a parlament együttes, úgynevezett ünnepélyes ülését nézte, amelyet az alkotmány elfogadásának 30. évfordulója alkalmából tartottak. Ugyanis ünnepélyes ülés helyett újabb, a román parlament immár hagyományosnak mondható cirkuszát láthatta. Kezdve attól, hogy az ellenzék virgáccsal várta a kormánykoalíció tagjait, folytatva a híres/hírhedt Diana Şoşoacă független szenátor újabb „nagyjelenetével”, aki a két kamara plenáris mikrofonjánál szájkosarat rántott elő, és az arcára tette. Így tiltakozott az alkotmányos jogok megsértése ellen.

Azt mondta, megkérte a Mikulást, adjon ajándékot neki az alkotmány évfordulójára, és egy szájkosarat kapott. Kijelentette, ezzel semmisítette meg az alkotmányt, az alapvető jogokat és szabadságjogokat a parlament, az államelnök és a kormány. Felkérte az Alkotmánybíróság jelen levő képviselőjét, legyen több bátorsága, ahogy a 457/2020-as határozat 68. pontja esetében volt, amelyben megállapították, hogy a veszélyhelyzet sérti a jogállamiságot. „Mesterségesen hozták létre, nincs alkotmányos alapja” – mondta.

Ám nem ez volt az egyetlen visszássága az ünnepélyes ülésnek. Az államfő – aki az alkotmány betartását kell(ene) felügyelje – nem vett részt az alaptörvény elfogadásának 30. évfordulója alkalmából szervezett ülésen, amint korábban nem volt jelen a nemzeti ünnep tiszteletére tartott ünnepélyes ülésen sem. 

Választott képviselőink tehát ezúttal is „hozták a formájukat”. A cirkusz közben szemmel láthatóan senkit sem érdekeltek az ország valós problémái, amelyeket – minden jel szerint – képtelenek megoldani. Vagy talán nem is akarnak megoldani? 

Újra és újra figyelmükbe ajánljuk az elszabadult energiaárakat, az élelmiszerek árának robbanását, az egészségügyi válságot, az oktatás helyzetét, s azt, hogy Románia az EU egyik legszegényebb országa, itt a legmagasabb a közúti balesetek okozta elhalálozások száma, itt van a legtöbb kiskorú anya, és ebben az országban gyermekek tízezrei térnek nyugovóra korgó gyomorral. 

Ideje lenne észhez térniük a választott vezetőknek, és azt tenni, amivel a választópolgárok megbízták őket: a parlament hozzon jó törvényeket az emberek érdekében, a kormánykoalíciónak végre kellene hajtania azokat, az elnöknek pedig – egyenlő politikai távolságtartás mellett – felügyelnie kellene az alkotmányosság betartást. 

Egyelőre azonban olyan a romániai politikai élet, ahogy azt Hofi Géza sok évvel ezelőtt megmondta.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató