Híres erdélyi magyarok
2013-04-26 12:54:30
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Áprilisi évfordulók
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
16. KANITZ ÁGOSTON (Lugos, 1843. ápr. 25. – Kolozsvár, 1896. júl. 12.): flórakutató, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1880). 1861-től a bécsi egyetem orvosi karán botanikát hallgatott. Neilreich botanikus professzor hatására kezdett a magyar botanika történetének megírásához. Külföldi tanulmányutak után 1869-ben a magyaróvári Gazdasági Akadémia tanára lett. Ő tanított itt először magyar nyelven természetrajzot. 1870–72-ben állami ösztöndíjjal Olaszországban, Németországban, Hollandiában és Angliában folytatta botanikai és biológiai tanulmányait. 1872-ben az akkor felállított kolozsvári egyetem növénytani tanszékének tanára. Érdeklődése később az általános botanika és az egzotikus flóra felé fordult. 1877–92-ben szerkeszti az általa indított első magyar botanikai folyóiratot, a Magyar Növénytani Lapokat. Kitaibel Pál hátrahagyott kézirataiból (Reliquiae Kitaibelianae, Wien, 1883; Additamenta ad floram hungaricam, Halle, 1863) jelentős adatokat közölt. – Fontosabb munkái: Sertum florae territorii Nagy-Kőrösiensis (Verh. d. Zool. – Bot. Ges. Wien, 1862); Geschichte der Botanik in Ungarn (Hannover és Pest, 1863); Versuch einer Geschichte der ungarischen Botanik (Halle, 1865); A természetes növényrendszer áttekintése (Kolozsvár, 1874); Plantae Romaniae (Kolozsvár, 1879–81); A növénytannak magyar nyelven való műveléséről (Kolozsvár, 1887).
17. GYURMÁN ADOLF (Szászváros, 1813. ápr. 26. – Pest, 1869. szept. 15.): újságíró. Gyulafehérváron és Kolozsvárott tanult, később a pesti egyetemen és a pozsonyi akadémián jogot hallgatott. A szabadságharc előtt a Hazai és Külföldi Tudósításoknál, a Jelenkornál, később Kossuth Pesti Hírlapjánál dolgozott, majd a szabadságharc idején a kormány Közlöny c. hivatalos lapjának szerkesztője. A szabadságharc után Törökországba menekült. 1851-től New Yorkban, majd 1854-től Londonban élt. 1863-ban hazatért, a Pesti Napló, majd a Budapesti Közlöny szerkesztőségében dolgozott. Egy tragédiát is írt (Negyedik László. Pest, 1840).
18. ENDRE KÁROLY (Temesvár, 1893. ápr. 27. – Temesvár, 1988. febr. 7.): költő. A temesvári Felső Kereskedelmi Iskola elvégzése után Bp.-en textilgyári tisztviselő, 1914-től Temesvárt banktisztviselő volt. Az I. világháborúban katona. 1919-től 1957-ig temesvári gyárakban és kereskedelmi vállalatoknál tisztviselőként dolgozott. 1910-ben a Temesvári Hírlap közölte első verseit. Első verseskötete Bp.-en jelent meg 1922-ben (Az ember, aki járva jár). Versei jelentek meg a Korunkban, a Napkeletben. Temesvárt 1919-ben két időszaki kiadvány társszerkesztője (Ébredj!; Szemle). 1924–25-ben Andreas álnéven élclapot szerkesztett (Fajankó). Verseit az Igaz Szó közölte, a Hétben jelent meg nemzedéki emlékiratának egy részlete: Írók a vihar előtt (1978. 18. sz.). 1919-től több irodalmi társaság tagja, ill. főtitkára volt (temesvári Arany János Társ.; Erdélyi Helikon; Kemény Zsigmond Társaság). Művei: Válogatott versek (Bukarest, 1957): Legszebb versei (Majtényi Erik előszavával, Bukarest, 1964); Versek (Méliusz József bevezetőjével, Bukarest, 1965); Őszutóm versei (Temesvár, 1972); Görzi elégiák (versek, Bukarest, 1978).
19. SIMON JUKUNDIÁN (Csíkszentkirály, 1813. ápr. 29. – Nagyszeben, 1894. ápr. 22.): Ferenc-rendi paptanár, zenei író. Csíksomlyón és Bécsben tanult. Volt hitszónok, tanító, tanár, tanítóképző intézeti igazgató Csíksomlyón, tartományfőnök is. 1893-tól haláláig Nagyszebenben tevékenykedett. Az erdélyi modern tanítóképzés egyik megalapozója. 1869-ben adta ki először énekeskönyvét, melynek a Kájoni János-féle Csíki Cantionale volt az alapja. Ebben 97, a nép ajkáról gyűjtött éneket közölt. Legfontosabb a Katolikus egyházi énekeskönyv (Kolozsvár, 1869) c. kiadványa.
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
