Híres erdélyi magyarok

Mailáth Gusztáv Károly, gróf (Bakóca, 1864. szept. 24 – Bp., 1940. márc. 18.): erdélyi római katolikus püspök, ~ György (1818 – 1883) országbíró fia. A gyilkosság áldozatává lett atyja halála után két évvel, 1885-ben fivérével együtt grófi rangot nyert. Strassburgban jogot, majd Bp.-en és Bécsben teológiát tanult. Később az esztergomi papnevelőben felügyelő és Komáromban helyettes plébános. 1897-ben erdélyi püspökké nevezték ki. Sokat tett iskolák, kulturális intézmények alapítása és fejlesztése érdekében. 1936-ban egészségi okokból visszavonult püspöki hivatalától, érseki címet kapott, és élete hátralevő részét Bp.-en töltötte. 

Hermányi Dienes József (Olasztelek, 1699. szept. 26 – Nagyenyed, 1763. ápr. 12.): református lelkész, író. Nagyenyeden a kollégiumban tanult, előbb Torockószentgyörgyön, utóbb Nagyenyeden lelkész. Irodalommal, fordítással, történelmi anyaggyűjtéssel foglalkozott, 158 kötet kézirat maradt utána. Figyelmet érdemel anekdotagyűjteménye: A nagyenyedi síró Heraklitus és hol mosolygó hol kacagó Demokritus (részben kiadta György Lajos 1943-ban). Az anekdota mint önálló műfaj vele vonult be először a magyar irodalomba, művében Erdély egész társadalmának keresztmetszetét kapjuk. F. m.: H. D. J. emlékirata (szemelvények, Kolozsvár, 1925); Nagyenyedi Democritus (anekdotagyűjtemény, sajtó alá rendezte Klaniczay Tibor, Bp., 1960).

Schönherr Gyula (Nagybánya, 1864. szept. 26 – Nagybánya, 1908. márc. 24.): történész, az MTA l. tagja (1896). Tanulmányait a bp.-i egyetem jogi karán és a bécsi történeti intézetben végezte. 1889-től az MNM levéltári osztályán működött, 1900-ban múzeumi őr, utóbb ig.-őr. 1900-ban a bp.-i tudományegyetem magántanára. A magyar politikai történetíráson kívül címertannal, családtörténettel, középkori magyar bibliográfiával és levéltári források ismertetésével foglalkozott. Idegbetegsége 1906-tól további munkásságát megakadályozta, 1907-ben szülővárosába vonult vissza. F. m.: Hunyadi Corvin János… (Magy. történeti életrajzok, Bp., 1894); Az Anjou-ház és örökösei (Bp., 1895); Nápolyi László trónköveteléseinek külföldi vonatkozásai (Akad. székfoglaló, Bp., 1897). 

Cseresnyés Sándor (Temesvár, 1909. szept. 28 – Bp., 1971. jún. 11.): újságíró. Középiskolai tanulmányait Temesváron végezte, majd újságíró lett. A Déli Hírlap és a Temesvári Hírlap c. lapnál dolgozott, 1935-ben a Brassói Lapok munkatársa lett. Cikkei a korabeli társadalmi, politikai viszonyokról festenek hű képet. Közéleti személyiségekkel készült interjúi is érdekesek. 1937-ben Spanyolországba utazott. A polgárháborúról hazaküldött tudósításai nagy visszhangot váltottak ki. Franciaországi és algériai internálótáborokban töltött négy évet, ahonnan 1943-ban szabadult. A II. világháború végéig az angol hadsereg kötelékében harcolt a németek ellen. A háború után Mo.-on telepedett le. Újságíróként dolgozott, majd 1948-ban sajtófőnök lett. Cikkei jelentek meg a Szabadság, az Új Magyarország és a Független Magyarország c. lapokban. 1949-ben letartóztatták, és többévi börtönre ítélték. 1955 szeptemberében rehabilitálták. 

F. m.: … nem csak a spanyol nép ügye (Bp., 1948).

Abod Mihály, Ajtai Abód (Szárazajta, 1704. szept. 29 – Nagyenyed, 1776. nov. 16.): tanár. Marosvásárhelyt, Nagyenyeden, Szászvárosban, majd 1734–1735-ben Árva Bethlen Kata támogatásával Hollandiában, Franekerben tanult. 1735-től Teleki Józsefné Árva Bethlen Kata házában Olthévízen udvari pap. 1737–75 között a nagyenyedi református kollégiumban a keleti nyelvek, a régiségtan és a történelem tanára. Az erdélyi kincstárral, a Habsburg-hatalom végrehajtó szervének támadásaival szemben sikeresen védte meg a Bethlen Kollégium vagyonát. A kollégiumra hagyta gazdag könyvtárát és értékes érmegyűjteményét. Latin nyelvtankönyvét, a Grammatica latinát (Nagyszeben, 1744) az erdélyi iskolákban sokáig használták. Latin nyelven írt görög régiségtana kéziratban maradt ránk. 

(Folytatjuk)