Híres erdélyi magyarok
2013-08-09 13:26:09
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Augusztusi évfordulók, 2013
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
1. SOÓ REZSŐ (Székelyudvarhely, 1903. aug. 1 – Bp., 1980. febr. 10.): botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1947, r. 1951), Kossuth-díjas (1951, 1954). Középiskoláit Kolozsvárott végezte, 1925-ben a bp.-i tudományegyetemen tanári oklevelet és doktorátust szerzett. Két éven át a berlini Collegium Hungaricum tagja. 1927-29-ben a tihanyi Biológiai Kutatóintézetben adjunktus, 1929-ben rendkívüli egyetemi tanár, a debreceni tudományegyetem növénytani tanszékének vezetője. Intézetével megalapította és 11 éven át vezette az Európa-szerte híressé vált debreceni cönológiai (és ökológiai) iskolát, mely a hazai növényföldrajz és fejlődéstörténet vonatkozásában is úttörő. Florisztikai, geobotanikai és cönológiai kutatások mellett vegetációtörténettel, rendszertannal (főleg orchideák), természetvédelemmel foglalkozott. 1940-44-ben a kolozsvári egyetemen a növényrendszertani tanszéket, a Botanikus Kertet és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Növénytárát vezette. 1945 után egy évtizedig újra debreceni tanszékére került vissza. Ez idő alatt lett az MTA Biológiai Osztályának elnöke, a debreceni egy. dékánja; szerkesztette az Acta Geobotanica Hungaricát, számos külföldi rendezvényen vett részt. Már 1952 és 1955 között is előadó a bp.-i egyetemen, 1955-ben pedig végleg a fővárosba került. Ettől kezdve nyugállományba vonulásáig (1969) az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) növényrendszertani és növényföldrajztani tanszé-kének professzora, a Botanikus Kert igazgatója. Itt folytatta tovább 1963-ban megkezdett életművének, hatkötetes kézikönyvének megírását. Az utolsó kötet megjelenését (1980. dec.) már nem érhette meg. Hét évtizedet átfogó tudományos munkássága több mint 660 publikációt mutat fel, köztük 30 könyvet. Tárgykörük a botanika számos területére terjed ki; az említetteken kívül tan- és kézikönyvek, nómenklatúra, botanikatörténet, bibliográfia. – Fontosabb művei: Geobotanische Monographie von Kolozsvár (Debrecen, 1927); Monographie und lconographie der Orchideen Europas… (társszerző, Berlin, 1930-1940) (Nachdr. 1972); Floren und Vegetationskarte des historischen Ungarns (Debrecen, 1933); A Mátra hegység és környékének flórája (Debrecen, 1937); A Tiszántúl flórája (Debrecen, 1938); A Székelyföld flórájának előmunkálatai (Kolozsvár, 1940); A Székelyföld flórája (Kolozsvár, 1943); Magyar Flóraművek (I-III., VI-VII., Debrecen és Kolozsvár, 1937-1949); Kolozsvár és környékének flórája (Kolozsvár, 1941-44); Növényföldrajz (Bp., 1945, 1965): Az Erdélyi Mezőség flórája (Debrecen, 1949); Közép-Erdély erdei növényszövetkezetei és azok jellemző fajai (Sopron, 1948); A magyar növényvilág kézikönyve (I-II., Jávorka Sándorral, Bp., 1951); Fejlődéstörténeti növényrendszertan (Bp., 1953); A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve (I-VI., Bp., 1964-80); Magyar Flóra (Növényhatározó, II. köt. 4. kiad. Bp., 1968); Bibliographia synoecologica scientifica hungarica, 1900-1972 (Bp., 1978).
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
