2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Szinte hidegháborús a hangulat a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között. Erre utalnak a Ciucă-kormány egyéves tevékenységének elemzése alkalmával történtek, illetve meg nem történt dolgok. Az évértékelő egyetlen közleményben merült ki, diszkrét mérleg a kormány egy évéről, plusz egy rövid videó, amelyben felolvasták a közleményt. A koalíciós partner, a PSD némán hallgatott az eseményről. Igaz, fél évvel ezelőtt szerveztek egy hasonló rendezvényt, ahol a miniszterek beszámoltak a munkájukról. Most ez sem történt meg. Keveset mondunk, ha hűvösnek nevezzük a kormánypártok közötti viszonyt. Ugyanis lassan elkezdődik a visszaszámlálás, amikor a liberális kormányfőnek át kell(ene) adnia a helyét a szociáldemokrata pártvezérnek. A funkciót egyesek szerint a liberálisok szeretnék megtartani. A hírre a PSD elnöke meglehetősen agresszíven reagált. 

A hónapokon át tartó, a nyugdíjemelés kapcsán kialakult konfliktushelyzetek, a sok vita, huzavona sem tett jót a kormány imázsának. Elemzők szerint a PSD attól tart, hogy az USR (Szövetség Romániáért) kihasználja a kormány belső konfliktusait, és a krízist saját javára fordítva, a nevető harmadik lesz. Különösen most, amikor nyilvánosságra hozta a jelenlegi kormányzat fekete könyvét, amelynek része a PSD is. A szociáldemokrata pártvezér a vádakra vádakkal válaszol: azt állítja, hogy az USR kizárólag az interneten „harcol” a korrupció ellen, „cinikus számításokat” mutat be saját politikai céljai érdekében, ellenben – teszi hozzá leplezetlen örömmel – az együttműködési és ellenőrzési kontrollmechanizmus megszüntetése, és a schengeni övezethez történő csatlakozás lehetőségének a növekedése jelentősen csökkenti a belső manipulációs manővereik sikerét. 

Mindent egybevetve, nincsenek könnyű helyzetben a koalíciós partnerek. Az egymás elleni vádak nem tesznek jót sem a kapcsolatuknak, sem a megítélésüknek. A PNL is erősödni akar, máris elkezdte visszacsábítani azokat a tisztségviselőket, akik a 2020. szeptemberi botrányos kongresszus után, Ludovic Orbant követve, elhagyták a pártot, és összehozták az úgynevezett Jobboldal Erejét. Amely nem sokat fejlődött az elmúlt időben, a felmérések szerint esélye sincs elérni a választási küszöböt, így sokan vélik úgy, hogy sokkal „pragmatikusabb” visszatérni az „anyapárt” szárnyai alá. 

Kemény politikai csatározásokra lehet számítani a következő időszakban a koalíciós partnerek között, de hatalmas nyomásgyakorlás várható a tehetségtelen, ám annál ambiciózusabb ellenzék részéről is. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató