2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Soft penalty – így nevezik nemzetközi  játékvezetői konyhanyelven azokat a tizenegyeseket, amelyeknek a számuk a videózás bevezetése után növekedett meg jelentős mértékben, és amelyek ellen már többször szót emeltek a legmagasabb szintű birói testületekben. Olyan büntetőkről van szó, amelyeket a szabálykönyv szigorúan, betű szerint vett értelmezése alapján adnak meg olyan ütközésekért, amelyek élőben alig észrevehetőek, és egyébként sincs lényeges következményük, de felvétel alapján mégis megítélik. Magyar szaknyelven könnyű síppal befújt vagy véleményes ítéletek ezek. Nos, a 12. percben a Farul ilyen büntetőből szerzett előnyt az OSK ellen a Szuperliga 10. fordulójában játszott mérkőzésen, majd egy olyan büntetőből növelte az előnyt, amely ezúttal csak Kovács Szabolcs játékvezető fantáziájában létezett – lám, ezúttal a videózók nem beszélték le róla. Igaz, a 30. perctől emberelőnyben futballozó szentgyörgyiek játéka sem nyűgözött le, ez azonban csak növeli a mérkőzés kapcsán érzett keserűséget.

Az első tíz percben csak kóstolgatták egymást a csapatok, egy szöglet után azonban a 10. percben Rivaldinho fejese a keresztlécet súrolta. A labdára kimozdult Niczuly is, aki öklözni próbált, súrolta a brazil fejét, utóbbi azonban alaposan rájátszott az ütközésre, a VAR pedig szólt Kovács Szabolcsnak. Az úgynevezett soft penalty tipikus esete, amelyet azonban megadott a bíró, és Alibec laposan a kapu közepére lőtt labdával értékesített.

A következő 20 percben az OSK volt játékosa, a Farul középhátvédje, Bălașa volt a főszereplő. Előbb szabálytalankodott a tizenhatos vonala előtt, de Matei rövid sarokra küldött szabadrúgását kifejelte. Aztán az ötös sarkáról jó pozícióból melléfejelt, a 30. percben pedig egy újabb szabálytalanságot követően megkapta a második sárga lapját.

Emberelőnyben és gólhátrányban innen természetesen az OSK fölényét láthattuk, de mindössze két helyzetet jegyezhettünk fel a szünetig. A 34. percben Nešković lőtte meg helyből a tizenhatos közepéről, de Buzbuchi nagy reflexszel hárított, meg a 43. percben Debeljuh csukafejesét fogta a konstancai kapus.

Szünet után várható volt, hogy jobban kitámad az OSK, de Szota lehívása után űr keletkezett a középpályán, és a 47. percben Grigorján már próbára tette Niczulyt. Három perccel később ugyanő ugrott ki, Niczuly kimozdult, majd amikor jobbra cselezett mellette, lefékezte a mozdulatát, ez azonban nem akadályozta meg az örmény csatárt abban, hogy – amikor látta, hogy kisodródik – rutinosan belebotoljon a kapusba. Ez nemhogy soft penalty volt, de egyáltalán nem volt tizenegyes, Kovács Szabolcs mégis megadta, a videósok pedig – tekintve, hogy érintkezett a csatár lába a kapussal – nem szóltak bele. Azt azonban már közölték a bíróval, hogy amikor Grigorján elvégezte a tizenegyest és Niczuly kiütötte, hogy a kapus lába nem volt a gólvonalon, ismételni kell. Az újrarúgatott büntetőt pedig újra Alibec értékesítette.

A szentgyörgyi kispad elég későn reagált, El-Sawy beküldése is kényszerből történt, hiszen Oteliță lesérült, majd Coman egy védő helyére jött ahelyett, hogy az egész meccsen henyélő Oberlint hívja le, és a csapat is nehezen tudta lenyelni a sorozatos keserű pirulákat. Sőt a 76. percben a létszám is kigyenlítődött, amikor a szögletnél biztosító El-Sawy Alibeckel csatázva kézzel ért az ellenfele által megpattintott labdához és (ismét a videószobában) ezt utolsó védőként való szabálytalanságként könyvelték el. Tegyük hozzá, ez az ítélet is erősen vitatható.

Érdekes módon, csak ezt követően kezdett el játszani és veszélyeztetni az OSK. A 77. percben Alimi szabadrúgását Marins mentette a sarokból, a 80. percben Kallaku került jó lövőhelyzetbe, de labdája elakadt Țîrun. Az utolsó néhány percben pedig percenként adódtak a lehetőségek. Előbb, a 87. percben Matei lapos keresztlövését védte Buzbuchi, aztán a 88.-ban Ciobotariu 25 méteres bal lábas kapáslövése suhant el centiméterekkel a jobb kapufa mellett. A 89. percben Dumitrescu félollóját ütötte ki a konstancai kapus, a 90-ben pedig Kallaku 18 méteres bombája telibe találta a keresztlécet, amely talán még most is rezeg a sokktól. Végül a 90+2. percben Comannak fejjel sikerült szépíteni Alimi beadásából, ám már túl késő volt az egyenlítéshez.

Kétségtelen, hogy az OSK-nak nincs szerencséje a Kovács családdal. István az előző bajnokságban valóságos mészárlást végzett a CSU Craiova elleni mérkőzésen, és erre még az oly nyugodt Diószegi László klubtulajdonos is azt mondta: Kovács Istvánt többé nem akarják látni az OSK mérkőzésein. Tény, azóta nem is látták, de most az öccse, Kovács Szabolcs ténykedése sem volt a legszerencsésebb. A játékvezetői döntéseken túl azonban látni kell, hogy Bernd Storck elküldése nem sokat javított a csapat teljesítményén, már a Botosán elleni győzelem után is mondtuk, ne tévesszen meg senkit a 3-0. Márpedig a vasárnap este fél tízre időzített FCSB elleni következő találkozó nem ígérkezik egyszerűnek, különösen, hogy a fővárosiak is pontot vesztettek hazai pályán, és minden követ megmozgatnak majd, hogy pontot se veszítsenek Sepsiszentgyörgyön.


Denis Alibec két gólt is szerzett – mindkettőt büntetőből.
Fotó: a Farul közösségi oldala



Eredményjelző

Szuperliga, 10. forduló: Botosáni FC – Bodzavásári Gloria 3-3, Galaci SC Oțelul – Bukaresti Dinamo 1948 1-1, Nagyszebeni Hermannstadt – Kolozsvári CFR 1907 0-0, Bukaresti FCSB – Petrolul 52 Ploiești 1-1, Konstancai FCV Farul – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2-1, Kolozsvári FCU – CSU Craiova 1-1.

Jegyzőkönyv

Szuperliga, 10. forduló: Konstancai FCV Farul – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2-1 (1-0).

Ovidiu, Hagi akadémia stadion. Vezette: Kovács Szabolcs (Nagykároly) – Alexandru Vodă (Gyulafehérvár), Ioan Corb (Szatmárnémeti). Tartalék: Sorin Vădana (Kolozsvár). Videóbíró: Sebastian Colțescu (Bukarest). Segéd-videóbíró: Bogdan Dumitrache (Bukarest). Ellenőr: Liviu Ciubotariu (Galac).

Farul: Buzbuchi – Sîrbu, Bălașa, Marins, Ganea, Radaslavescu (86. N. Popescu), Dican (86. Cercel), Vînă (56. Țîru), Grigorján (56. Nedelcu), Alibec, Rivaldinho (35. Dănuleasa).

Sepsi OSK: Niczuly – Oteliță (59. El-Sawy), Ciobotariu, Ňinaj, Ștefan (70. Coman), Alimi, Szota (46. Kallaku), Matei, Oberlin (81. Drăghiceanu), Nešković (46. Dumitrescu), Debeljuh. 

Gólszerzők: Alibec (12 – büntetőből, 50 – büntetőből), illetve Coman (90+2.).

Sárga lap: Bălașa (18.), Vînă (34.), illetve Szota (45+1.), Niczuly (49.).

Piros lap: Bălașa (30.), El-Sawy (76.).



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató