2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A hétvégi sebészkés a legveszélyesebb

  • 2013-06-05 12:59:01

Ha valakinek mindenképpen sebészkés alá kell feküdnie, jobb, ha ezt hétfőn teszi, mert a hétvégi műtétek sokkal veszélyesebbek a túlélés szempontjából.

Ha valakinek mindenképpen sebészkés alá kell feküdnie, jobb, ha ezt hétfőn teszi, mert a hétvégi műtétek sokkal veszélyesebbek a túlélés szempontjából – ez derül ki az első ilyen jellegű, átfogó brit szakmai felmérésből.

A tekintélyes Imperial College London egyetem szakértői összesen több mint négymillió előre tervezett műtét kimenetelét vizsgálták a 2008 és 2011 közötti időszakban. A British Medical Journal című szaklap által ismertetett kimutatás szerint a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai kórházaiban elvégzett sebészeti beavatkozások halálozási rátája összességében 0,67 százalék volt a vizsgált műtétek esetében.

A felmérés ugyanakkor igen nagy ingadozásokat jelzett az átlagon belül attól függően, hogy a műtéteket a hét melyik napján végezték el. Kiderült: a pénteken elvégzett operációkat követő harminc napon belül 44 százalékkal nagyobb a halálozási kockázat, mint a hétfői műtétek után. A szombaton és vasárnap műtöttek túlélési esélyei még sokkal rosszabbak: a hétvégi operációk halálozási rizikója 82 százalékkal magasabb a hétfőinél, bár igaz az is, hogy a tervezett műtétek töredékét végzik csak a két hétvégi napon.

A tanulmány szerzői „elfogad-hatatlannak” nevezték a műtétek napjától függő, ilyen mértékű halálozási esélyeltéréseket.

Paul Aylin professzor, a kutatócsoport vezetője a BBC-nek elmondta: a sebészeti beavatkozások után általában az első 48 óra a legkritikusabb időszak, a komplikációk – például vérzések, fertőzések – ugyanis általában ilyenkor jelentkeznek. Így ha egy adott kórházban a hétvégi ellátás az ügyeletben lévő orvosok és az ápolószemélyzet kisebb létszáma miatt nem ugyanolyan szintű, mint hétköznap – ahogy arra több korábbi vizsgálat is utalt –, abból nyilvánvalóan következik, hogy a hét késői szakaszában műtött betegek kockázatai nagyobbak lehetnek.

A The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív brit napilap idézett egy januári felmérést, amelyből kiderül, hogy az NHS szakmai vezetői maguk sem tartják ugyanolyan biztonságosnak a hétvégi ellátást a szolgálat kórházaiban, mint a hétközit. Az NHS kórházi körzeteinek vezérigazgatóit arra kérték, hogy egy tízes skálán jelöljék be, mennyire bíznak a hétvégi ellátás biztonságosságában; az országos átlag 5,9 volt. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató