Hetedik nyelvlecke
2015-03-25 14:55:15
- Ötvös József
Legszívesebben kettőt lépnék most a Rózsák tere déli sétálóján, s átugranám a következő épületet, mert újból egy bank reklámfelirata tűnik fel.
Legszívesebben kettőt lépnék most a Rózsák tere déli sétálóján, s átugranám a következő épületet, mert újból egy bank reklámfelirata tűnik fel. Legalább színösszetétele kedvemre való: zöld-fehér színek között olaszos felírás olvasható – Garanti Bank. A zöld-fehér színt látva már-már elkiáltanám magam hangosan: „Hajrá, Fradi!”, de útitársam megnyugtat, ez egy török kézben lévő nemzetközi bankhálózat marosvásárhelyi kirendeltsége. Csendes csalódásom visszazökkent a mindennapok küzdelmének szürke, kegyetlen valóságába: egyre nehezebb kikerülni a bankokat, s ezért megállunk egy percre előtte.
Nagy tudósunk, Szabó T. Attila kutatásai alapján tudjuk, mifelénk Erdélyben úgy kétszáz évvel ezelőtt, azaz 1806-ban jelent meg először írásban a bankó megjelölés, ami egyszerűen papírpénzt jelentett. Csak érdekességként említem meg: a következő évben, 1807-ben Kornis Mihály naplójában már a bankócédula csinálók (pénzhamisítók) felakasztását is feljegyezte. Bizony, amióta bank, bankjegy létezik, a korrupció kísértése is megjelent tájainkon.
A pénz története sokkal régebbi, hiszen még a bibliai bölcsességirodalomban is megjelenik: „Aki szereti a pénzt, nem elégszik meg a pénzzel” (Préd 5,9). Ezt a mondást a bölcsességéről ismert izraeli királynak, Salamonnak tulajdonítják. Van ennél azonban még ismertebb mondás, ami eredeti latin formájában gyakran fordul elő keresztrejtvényekben, de félelmetes igazsága sokkal gyakrabban jelenik meg az emberek életvitelében: pecunia non olet – a pénznek nincs szaga.
Ezt a latin szállóigét a római császárnak, Vespasianusnak tulajdonítják, aki Kr. u. 7-79 között élt. Bizony, akkor ez is legalább kétezer éves bölcsesség. A legenda szerint a császár fia, Titus szemrehányást tett az apjának, amiért vizeletadót vetett ki. Az első befolyt adóból érkezett pénzérmét a császár fia orra alá dugta, s megkérdezte, zavarja-e a szaga. Mire a fiú így válaszolt: nem.
A történet igazi háttere sokkal szürkébb valóság. Vespasianus császár üresen vette át elődjétől az államkasszát, s változatos adókkal próbálta élénkíteni a nagy Római Birodalom gazdasági életét, így az utcai illemhelyekre is adót vetett ki. Egész pontosan, azok bérlőire. Mára – az amúgy szükséges – utcai illemhelyek lassan eltűnnek, de a bankok rohamosan szaporodnak, mert a pénznek nincs szaga. Ha másban nem is, ebben valóban él tovább Európában és itt Marosvásárhelyen a római birodalmi élet.
