2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nemrég derült ki, hogy szerződésbontást kezdeményezett az észak-erdélyi autópálya két szakaszán is dolgozó kivitelező az illetékes hatósággal, arra hivatkozva, hogy az építőanyagok megdrágulása miatt képtelen a leszerződött összegért elvégezni a munkát. Ez egyben arra is utaló jel, hogy újabb komoly gond lesz az uniós helyreállítási alapból pénzelni szándékozott infrastrukturális beruházásokkal, amelyeknek a helyzete eddig sem állt fényesen.

Azt már nagyon rég tudjuk, hogy a szép hazánkbeli közberuházási pályázati rendszer egyik legfontosabb eleme és egyben rákfenéje az alacsony ár, azaz minél olcsóbban vállalja fel az építő a munkát, annál nagyobb eséllyel pályázhat a kivitelezési jogra. Az sem mellékes, hogy a minőségi kritériumokra közel sem fektetnek akkora hangsúlyt, mint az alacsony árra. Amikor ilyen feltételekkel keresnek építőket, akkor elkerülhetetlenül a szakmai színvonal alsó felében teljesítő cégek jelentkeznek, amelyek beérik kevéssel is, cserébe legalább gyatrán is dolgoznak. Abban a közegben a tőkeerősség is ismeretlen fogalom, nincs anyagi tér az esetleg menet közben jelentkező, előre nehezen beszámítható problémák kezelésére, mint például a szükséges anyagok drágulása. Ez még normális gazdasági légkörben sem lenne egészséges, de így, hogy az energiahordozók és az építőanyagok ára szinte soha nem látott tempóban emelkedik, és közel sem látni, hogy ez a trend meddig tart, sok közberuházás kivitelezője fogja bedobni a törülközőt.

Az említett helyreállítási alapból tervezett nagyberuházások helyzete eddig sem állt fényesen. Ami az autópályákat illeti, ebből a pénzből összesen tizenhét sztrádaszakaszt építenének meg, amiket 2026 augusztusig kéne befejezni, ehhez képest ezekből jelenleg egy szakaszon dolgozik a fentebb említett szerződésbontást kérő cég. Számos más pályaszakaszra még a szükséges engedélyek sincsenek készen, nemhogy a kivitelezési pályázatok. De a vasútfejlesztési vagy a metróépítési projektek helyzete sem jobb, kivitelező még sehol nincs megbízva a munkavégzéssel, ami a nálunk jellemző tempót ismerve erőst megkérdőjelezi a bő négyéves határidő betartását. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a tervek elkészítésekor még nem volt szó sem az építő-, sem az üzemanyagok árának mennybemeneteléről. Ezzel szemben az tény, hogy a helyreállítási alapok kedvéért többet fizetünk be az uniós kasszába, és a megszerezhető pénz fele hitel, amit akkor is törleszteni kell, ha a kiszemelt beruházás nem készül el teljesen. Úgyhogy ez helyreállás helyett helyben állásnak tűnik egyre inkább, cserébe legalább az eddigi helyett drágábban.


Kapcsolódó cikkek:

Marosvásárhelyt elárasztotta a szemét

2022-11-14 17:19:00 // Mezey Sarolta

Elkezdik a szerződésbontás procedúráját a Brantner köztisztasági vállalattal



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató