2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Házi feladat a vakációban

Homokvárból, focimeccsről a füzet mellé, aztán egy jó óra múlva vissza – egyik játszótéri ismerősünk délutánjai e szerint a körforgás szerint telnek egy ideje.

Suba Mónika pszichológus


 

Homokvárból, focimeccsről a füzet mellé, aztán egy jó óra múlva vissza – egyik játszótéri ismerősünk délutánjai e szerint a körforgás szerint telnek egy ideje. A harmadikba készülő fiúcska sohasem tiltakozik, elfogadta, természetesnek találja a vakációs forgatókönyvet. De valóban rendjén van ez így? Mennyire szükséges házi feladatokkal teletűzdelni a szünidőt? – kérdeztük Suba Mónika pszichológust.

– Életkortól és a vakáció hosszúságától függetlenül súlyos, a pszichológiai fejlődésnek, a tanulás mechaniz-musának ellentmondó pedagógiai tévedésnek tartom azt, ha a gyerek házi feladatot kap erre az időszakra. De ezért nem mindig a tanító okolható, van, amikor a szülők követelik a szünidőre szóló feladatokat, mert attól tartanak, hogy a gyerek elfelejti, amit tanév közben tanult. Pedig ezzel pontosan ellentétes hatást érhetünk el. A tudásanyag beépüléséhez, készséggé alakulásához kell a pihenés, a felejtés, anélkül nem tud átrendeződni, megérni az a hatalmas információmennyiség, amit az iskolai időszakban a pedagógus a gyereknek átadott. Ugyanakkor azért is károsak a nyári hónapokra előírt házi feladatok, mert gátolják a diákot abban, hogy igazán kipihenhesse magát, így aztán fáradtan tér vissza a teljesítményorientált iskolai világba. Ez alól kizárólag a versenyszerűen sportoló vagy művészeti oktatásban részesülő gyerekek kivételek, a tehetséggondozás esetében ugyanis a vakációban is fontos a gyakorlás.

– Az első osztályt végzett gyerekek szülei sokszor attól tartanak, hogy a kisdiák őszire elfelejti a betűket.

– Az olvasás, írás olyan készség, amelyeknek kialakulásánál még fontosabb a pihenés, a szünet. A sofőriskolában is meg van határozva, hogy mennyi idő alatt mennyi órát kell levezetni ahhoz, hogy a tanuló vizsgázhasson. Az írástudóvá válás idejét sem lehet összesűríteni. Egyébként a kisdiáknak negyedik osztály végére kell írni, olvasni tudni, és nem első osztály után vagy karácsonyra. A siettetés, túlterhelés számlájára írható, hogy sok ötödikesnél olvasási gondok merülnek fel.

– Mi a helyzet azokkal a diákokkal, akik megbuknak valamilyen tantárgyból?

– Ilyenkor valóban nem lehet teljesen feladatmentesíteni a szünidőt, de fontos, hogy a tanulásra szánt időt ne büntetésként fogja fel a diák, illetve ne kelljen a vakáció minden napján könyvek, füzetek mellett ülnie, hanem a pótvizsgaidőszak előtt próbálja behozni a lemaradást. Szülő és pedagógus együttműködése ilyenkor különösen sokat számít.

– Mi a véleményed a szünidőre előírt kötelező házi olvasmányokról?

– Szerintem azokat sem kellene annyira szigorúan venni. Az olvasás megszerettetése érdekében sokkal hatásosabb, ha a pedagógus összeállít egy listát, amiből aztán a gyerek kedvére válogathat. Persze, azt is szem előtt kell tartani, hogy az olvasóvá nevelés nem az iskolában, hanem sokkal hamarább, az otthoni mondókázással, meseolvasással kezdődik, ha ez a szakasz kimaradt, a tanítónak is nehezebb dolga van.

– Szülőként milyen tapasztalataid vannak a vakációs házi feladatokat illetően?

– Úgy vettem észre, hogy a kisdiákoknál nagyobb a terhelés, mint a nagyobbaknál, akiknek inkább csak a házi olvasmányokal kell megbirkózniuk. Az én elsőseim az ábécéünnepélyen egy 48 oldalas feladatfüzetet kaptak ajándékba. Nem tudnám megmondani, hogy milyen tantárgyból, mert bele sem néztem. Állítólag oldogatták is belőle a feladatokat, sőt talán már a füzet végére is értek. Én az ilyen mértékű megterhelést felháborítónak tartom, ahogy azt is, ha a tanító a vakáció után számon kéri a vakációs feladatot, mi több, minősítést is ad rá. A magyarországi jogszabályzás egyébként ezt meg sem engedi. Persze, mint már említettem, vannak pedagógusok, akik nálunk is tiszteletben tartják a pihenést szolgáló heteket, hónapokat. Tőlük kellene példát venni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató