2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

a Puskás Akadémia és a Paks

Az egy héttel ezelőtti, idegenben elért döntetlen után a Puskás Akadémia és a Paks is hazai környezetben harcolhatja ki fennállása során először, hogy egy nemzetközi kupasorozat főtábláján szerepeljen. Mindkét gárda a Konferencialiga play-off körének visszavágójára készül.

Előzetesen a felcsúti gárdának nem sok esélye lehetett a legutóbbi két szezonban döntős olasz Fiorentinával szemben, Hornyák Zsolt csapata azonban 12 percnyi játék után már két góllal vezetett Firenzében, ahonnan végül 3-3-as döntetlennel távozott.

A Puskás Akadémia százszázalékos mérleggel vezeti az NB I rangsorát, az elmúlt hétvégén pedig elhalasztotta bajnokiját. A Fiorentina ezzel szemben a Serie A-ban két fordulót követően még nyeretlen, két döntetlennel a 12. helyen áll.

A felcsúti Pancho Arénában várhatóan kiváló hangulat fogadja majd a csapatokat, hiszen a találkozóra minden jegy elkelt.

A kupagyőztes paksiak a cseh Mladá Boleslav vendégeként sokáig eseménytelen mérkőzést játszottak, majd egy öngóllal hátrányba kerültek, ám a csereként pályára lépett, gólt szerző és gólpasszt adó Böde Dánielnek köszönhetően egészen a 90+7. percig vezettek, amikor a hazaiak egy gyönyörű szabadrúgással egyenlítettek (2-2).

A paksiakra biztosan nehéz feladat vár, a cseh együttes ugyanis hátrányban is bizonyította, hogy képes labdabirtoklásra épülő veszélyes játékot is játszani. Bognár György vezetőedző munkáját némiképpen nehezíti, hogy nem számíthat az első felvonás hajrájában kiállított Lenzsér Bencére.

Az európai labdarúgókupák jelenlegi, 1992-től bevezetett selejtezős lebonyolítási rendszerében először fordulhat elő, hogy egynél több magyar klubcsapat is érdekelt lesz a főtáblán.

A Puskás Akadémia váratlanul jó teljesítménnyel rukkolt elő a firenzei találkozón, és megőrizte továbbjutási esélyét

Fotó: a Puskás Akadémia közösségi oldala


Újra tizenegy a tizenegy ellen a Kolozsvári CFR

Egygólos előnyt kell megvédenie a Kolozsvári CFR-nek Cipruson, ahol ma este 8 órától a Pafosz ellenfele lesz. Az első találkozót drámai körülmények között nyerte az erdélyi együttes, amely Ciprian Deac első félidei kiállítása miatt elsősorban a 17. percben kialakított egygólos előnye megőrzésére összpontosított, így kemény védekező munkát kellett végezniük játékosainak. A CFR javára szólhat, hogy az előző selejtezős párharcokban nem kapott gólt.

„Az idény legfontosabb mérkőzése előtt állunk. A Pafosz sokkal jobb produkcióra képes hazai pályán, mint idegen környezetben. Ha vendégként még ki is kaptak, de otthon mindig javítottak. Elég nehéz meccs vár ránk” – értékelte a soron következő feladatot a Kolozsvári CFR másodedzője, Laurențiu Rus.


Televíziós  közvetítések

Konferencialiga, selejtező, play-off, visszavágó:

* 19.45 óra, M4 Sport: Paksi FC – Mlada Boleslav (az első mérkőzésen: 2-2)

* 20.00 óra, DigiSport 1, Prima Sport 1: Pafosz – Kolozsvári CFR 1907 (0-1)

* 22.00 óra, Duna World: Puskás Akadémia – Fiorentina (3-3)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató