A havasok és hegyvidékek madarai (15.)

Fenyőrigó (Turdus pilaris)

Mérete 25 cm. Fejteteje, a nyak hátoldala és farcsíkja hamuszürke. A háta gesztenyebarna; a farka barnásfekete. Torka és melle rozsdasárga, sűrű fekete pettyezéssel. Röptében jól látszik világosszürke farcsíkja és szárnyának fehéres alsó oldala. A röpte enyhén hullámos. Óvatos madár. Ha a földön keresgél, fokozottan éber. 

Közép-Európában 1800 óta egyenletesen nyomul előre az Odera torkolatától és a Cseh-erdő vonalától nyugatra, újabban a Tátra déli lábánál is kezd nyugat felé terjeszkedni. Magyarországon csak alkalmi fészkeléseit találták. Vonulását a helyi időjárási viszonyok erősen befolyásolják, főként délnyugati irányba zajlik. Két gyűrűzött példány Franciaországba került. 

A társas élethez való ragaszkodását megőrzi a költés idején is. Apró állatokkal táplálkozik, repülő rovarokat is elkap. Ősszel szívesen eszi a berkenye és a boróka bogyóit. Így a húsa ízletes, ezért régebben fenyőmadár néven nagyban vadászták. Hangja érdes, csettegő „sak-sak-sak”, majd szünet után „krij” hangokat hallat. Éneke csattogó hangok keveréke. Néha repülés közben is énekel. 

Szovátai tapasztalatok: ezelőtt vagy 20 évvel Németh János biológus barátommal ismertük meg a raj fészkelőhelyét a régi temetőben (régi ravatalozóházzal), a fenyőgák csoportjában. Azóta minden télen és nyáron láttam. Legutoljára 2015. április 24-én id. Zöldi László erdésszel figyeltük a fészkén, kotlás közben. A ritka madarakat is számon tartó Zöldi László kertjében két pár rakott fészket. Az istállón hátul, a körtefára 2,7 m magasságban építette a fészkét száraz fűszálakból. Éles napsütésben, erős messzelátóval hosszan néztük mindketten a fészkén ülő, kotló madarat. 

A másik pár a háza előtti díszfán, a hamis cipruson 5 m magasságban rakott fészket. Többször is megnéztük kotlás közben. A madarakra mindig figyelő erdész arról tájékoztatott, hogy a kertjében ebben az évben (2015) először rakott fészket a fenyőrigó. Azt is látta, amikor fészeképítés közben több ízben sarat vitt a csőrében, bizonyos, hogy azzal tapasztotta ki a fészek belsejét. 

Karmazsin pirók (Carpodacus erythrinus)

Testmérete 15 cm. A hím feje, melle és farcsíkja élénk kárminpiros. Zömök csőrű. Sötétbarna szárnyán két halvány szárnycsík látható, a hasa fehér. A tojó és a fiatalok sárgásbarnák. A farkuk enyhén villás. Hullámos röptű. Hangja halk „tyü-ik” fütty. Éneke tiszta, messze hangzó. 

Eurázsia nagyobb részét lakja. Expanziós faj: északi, északnyugati és délnyugati irányba terjeszkedik. Költési területe a Magas-Tátra, a Vág felső folyása, a Cseh-erdő (is.)

Kedveli a félig nyitott, bozótos helyeket, erdőszéleket. Fészket rak a legelő, a megművelt földek bokros szegélyein, sövényeken. Gyakran költ a tövisszúró gébiccsel azonos helyeken. A fiókák június elején, néha júliusban szállnak ki a fészekből. A párok egész életükre szövetséget kötnek. Évről évre azonos helyen fészkelnek. A fészket egyedül a tojó építi 0,5-2 m magasban, vadrózsa-, bodza-, kökény- stb. -bokorra. Az északabbra lakók borókabokorra, fiatal lucfenyők ágsűrűjébe rakják a fészküket. A kotlásban egyedül a tojó vesz részt. 

Vonulásuk: későn érkeznek. Megjelenésük az éger- és fűzfa virágzásához van kötve. Az utolsó madarak szeptember közepére hagyják el fészkelőhelyüket. 

Táplálékuk: rügyek, levelek fiatal hajtásai, virágbimbók. A rügyeken, virágbimbókon élő levéltetveket, kis hernyókat és az apró ormányos bogarakat is szívesen eszik. 

A Kárpát-medence több pontján élnek. Áprily Lajos finom költői érzékkel látta meg és foglalta dalba szemet gyönyörködtető színűket, hullámos, könnyed röptüket:

Pirók

Itt ül a nyírfán, de már messze gondol, 

egy-két meleg nap s már feljebb vonul. 

Nem látom késő őszig. Kár. Napomból

az a gyönyörű piros szín kihull. 

A Koncert című versében fuvolahangjának finomságát, halkságát érzékelteti: 

Még nem vonult fel magas erdejébe, 

itt fuvolázgat még a halk pirók, 

szól az ökörszem cserregő zenéje,

rajban cincognak még az őszapók.

A Párversek egyik szakaszában a nyár múlását a pirókok mélaságával is érzékletessé teszi. 

Nekem élőpiros színük az ölelésben elpirult lányok és a gyors táncban hevülő, 

„lángoló” legények arcát juttatja eszembe. 

 

(Folytatjuk)

 

Összeállította: Márton Béla