Hatodik nyelvlecke
2015-02-25 14:04:21
- Ötvös József
Kezdjük tudomásul venni és lassan megszokni, hogy 2015-ben Marosvásárhely főterén előnyösebb az angol szavak, mint az állam sokat hangoztatott hivatalos nyelvének az ismerete.
Kezdjük tudomásul venni és lassan megszokni, hogy 2015-ben Marosvásárhely főterén előnyösebb az angol szavak, mint az állam sokat hangoztatott hivatalos nyelvének az ismerete. Legalábbis, ami az üzletek elnevezését illeti, s mindez engem nem is zavar, amikor ott állok a Textile House előtt, és a Királyhágón kívülről érkezett útitársam mosolyogva mondja a szó szerinti fordítást: kelmeáruház.
Mennyi szép szó kopik ki anyanyelvünkből, amikor engedjük az idegen – uram bocsá’: nemzetközi – szavak féktelen térhódítását. A mellettünk most felnövekvő nemzedéknek lassan meg kell magyarázni, mit jelent a felsőruhának szőtt méteráru – a kelme, s már a korosodó vásárhelyieknek is csak emlékezetükben él a kelmefestő iparos megnevezés. Ha rákérdezek a főtéren sétáló ifjúra, hol található itt egy rövidáruüzlet, tágra nyílt szemmel bámul rám, de a second handekről nagy gyakorlat birtokában nyújtanak útbaigazítást. Bizony, a ruhák és ruhásüzletek változása is történelmünk érdekes korrajza, még akkor is, ha a közmondás szerint „nem a ruha teszi az embert”. Azért a ruha, a viselet sok mindent elárul, főleg a történelmet élesben megélő erdélyi emberek számára.
Csak egyetlen meghökkentő eseményt idézek fel múltunkból, amiről szintén nem nagyon szoktunk beszélni. 1918. július 10-én Kolozsváron letartóztatták Nagy Károly református püspököt leányai magyar ruhája miatt. (Paál Árpád: A kisebbségi lét tanulóévei Erdélyben, Csíkszereda, 2008. 65. o.). Lehet, nem a ruha teszi az embert, de úgy látszik, az ember „tesz” a ruha ellen. Egyébként – az ősmagyar személynevek gyakori előtűnéséhez hasonlóan – a bátran felvállalt nemzeti öltözékben is van egyfajta lázadás és egy méltóságteljes tartás is, amint ünnepnapok alkalmával színpompába öltöznek a kalotaszegi lányok. Ennek a csodálatos látványnak az élményét Ady Endre sem tudta magában tartani, s megszületett A Kalota partján című szép verse: „Pompás magyarok, templomból jövet,/ Mentek át a Kalota folyón/ S a hidat fényben majdnem fölemelte/ Az ölelő, júniusi nap./ Mennyi szín, mennyi szín, mennyi kedves/ És tarkaságban annyi nyugalom.”
Állunk a február végi napfényben a Textile House készruhaüzlet előtti széles járdán, s nem a kirakatban látható árut vesszük számba, hanem a mellettünk elhaladó, hangosan társalgó három nőt. Szépen lerakott, színes szoknyájukkal magabiztosan járnak. Ők nem ebből az áruházból öltözködnek, s még ma is büszkén, kitartóan viselik őseik hagyományos öltözetét. Tarka, rikító, hosszú szoknyájukkal méltósággal vonulnak el az angol nevű készruhaüzlet előtt.
