2019. december 7., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Színházban, moziban az egyik legmegkapóbb nézői élmény az átváltozás. Nem arra gondolok, amikor a színész a szereppel azonosulva, egy bizonyos valaki egyéniségét a maga módján és eszközeivel jól vagy kevésbé elfogadhatóan életre kelti. Ez is érdekes, de a színjátszás mindennapi gyakorlata. A közönség azt a színpadi csodát őrzi meg magában leginkább, ami akkor következik be, amikor a szereplőnek menet közben hirtelen teljesen meg kell változnia. Ilyen helyzet és színészi feladat ritkábban adódik, és azt hiszem, a színészek kimondottan örülnek az efféle kihívásoknak. 

Farkas Ibolya és Győrffy András jelenete 
Fotó: Barabási Attila Csaba


Farkas Ibolya se lehet ezzel másképpen. Az ő esete, teljesítménye volt az, ami a fenti gondolatmenetet elindította bennem. A Soproni Petőfi Színház, a marosvásárhelyi Spectrum Színház és a Zentai Magyar Kamaraszínház közös produkciója, a napokban városunkban is játszott Hubay-darab, a Római karnevál teremtett lehetőséget számára, hogy újra színpadra lépjen, méghozzá egy olyan szerepben, amelyben megvalósíthatja a teljes fordulatot hozó totális átalakulást. A soproni társulatvezető, az előadás rendezője, Pataki András biztosította a művésznőnek ezt az ismételt „jutalomjátékot”, és milyen jól tette: egy alkotóerejét, művészi erényeit, energiáit és fiatalságát még megőrző, és bármikor mozgósítani képes, de már rég nyugalmazott színész tehetségének felizzítására adott alkalmat, és ezzel nemcsak Farkas Ibolyának, a közönségnek is örömet szerzett. Mert nem akármilyen színházi reveláció azt látni, hogy a főszereplő, az egykor az égbe emelt, sokat ünnepelt, aztán félreállított, megalázott, nyomorúságban tengődő, önmagát éhhalálra ítélő, öregségébe, magányába belerokkant színésznő hirtelen ajándékot, váratlanul nagy szerepet kap a „sorstól”, ami egyből megpendíti, újjáéleszti, megszépíti, életkedvvel telített dívává varázsolja. Farkas Ibolya hitelesen, élvezetesen, a szerep kínálta lehetőségekben lubickolva, nagy kedvvel hajtja vége a megfiatalodást.

Feladatáról a soproni színház honlapján így vallott a művésznő a bemutató beharangozójában: „Ez a színdarab rólam is szólhatna, akár én is lehetnék a főszereplője. Megéltem a pályafutásom alatt azt, hogy egy idő után úgy tekintettek rám, mintha nem is léteznék. A marosvásárhelyi közönség és szakma évtizedes elismerése mellett azt vettem észre, nem kellek, nem csörög a telefon szerepek miatt. Megpróbáltam létezni, fennmaradni. Tanítottam sokáig. Ekkor kezdtem az önálló estjeimet összeállítani, Fedák Sáriról, önéletrajzi írásaiból készült a Börtönnapló, nagyon szerettem. Nem tudtam feladni soha a pályát, nekem ez jelenti az életem. Színésznő vagyok, az akartam lenni mindig. Hányszor voltam a földön, nem is tudom, de mindig fel tudtam állni a padlóról, s folytatni. Nem keresek színésznői mintákat, sorsokat ehhez a szerephez, elég visszagondolnom az életemre. A mondatok, az érzések bennem, a lelkemben is élnek.” Persze a színpadon is, Margitkaként mindezt átéli, és pompásan át is tudja adni, amiben nyilván az összjáték is segíti. A két vásárhelyi színésztárs, Kárp György és Győrffy András is belekóstolhatott már, milyen az, amikor megszűnik az állandó foglalkoztatottság állapota, ők is otthonosan mozoghattak a Hubay-féle színházi szituációban. A zentai Wischer Johann valamivel fiatalabb nemzedék tagja, de ő is szervesen illeszkedett a színészi metamorfózis megteremtésébe.

De hagyjuk az előadást, nem azt akarom elemezni. Azt próbálom érzékeltetni, mennyire fontos, hogy a korosodó, de a képességeiket még hasznosítani képes, értékes embereinktől ne zárják el a további megnyilvánulás, megnyilatkozás lehetőségét. Nem vagyunk annyira gazdagok, hogy lemondhatnánk arról a tudásról, tapasztalatról és tenni akarásról, amivel ők rendelkeznek. Az utóbbi időben többször találkoztam Farkas Ibolyával. Életkorát meghazudtolóan fiatalos, jókedvű, ilyen-olyan bajait is feledni tudja, mióta – főleg a soproniaknak köszönhetően – ismét rendszeresen színpadra állhat. Jövőre is hosszas sorozatban játsszák ezt az előadást. Máris örül neki. Pár napja a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület sikeres Ady-estjén mondott el két verset frissen, egyéni értelmezésben, mai olvasatban. Élményszerű volt hallgatni versmondását. Remélhetőleg még sokszor gondolnak rá a műsorszervezők.