2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Arra gondolok, hogy ha Tekucsnál egy hét kilométeres utat 10 év alatt sem tudtak átadni a forgalomnak, és rekordok könyvébe illőnek találta ezt a média, akkor minek lehetne nevezni a marosvásárhelyi terelőút építését, Koronkától Jedden át, megkerülve Marosszentgyörgyöt, Nagyernye melletti kijárattal? A tekucsi útépítést éppen vizsgálgatja az országos útügyi vállalat, a CNAIR, és állítólag hamarosan felavatják a 7 kilométeres aszfaltburkolatot. 

Közben a hírek szerint elektronikus versenytárgyalást írtak ki Szászrégen 12 km-es kerülőútjának építésére, az ajánlattétel határideje vészesen közeleg, mintegy két hónap múlva lezárul. Ennek a tervezése is rekordideig tartott, több mint egy évtizedre nyúlik vissza. Ez az út vezetné ki a nagyteherforgalmat a városból. A február 28-i határidő még nem ad optimizmusra okot, hiszen, ha lesznek ajánlatok, a már jól bevált gyakorlat szerint következnek az óvások, a hónapokig tartó huzavona. Mire szerződéskötésre kerül sor, elavul a megvalósíthatósági tanulmány, a gazdasági mutatók érvényüket vesztik, az árak kiigazításra szorulnak, mindezek „lepapírozása” ismét hónapokba, ha nem évekbe, és még több pénzbe kerül. Nemhogy egy útépítést, de egy hulladékgyűjtésre kiírt közbeszerzést is majdnem egy évtizedig lehet húzni-nyúzni, lásd az Ecolect véget nem érőnek tűnő történetét. 

A Koronka–Jedd–Ernye terelőút építését nagyon fel kellene gyorsítani. Aki a megyeszékhelyre ingázik Szászrégen irányából, az naponta nem túl kedvesen gondol illetékesékre, miközben araszol a forgalomban, avagy idegeket borzoló sebességgel húznak el mellette a soktonnás kamionok. A Novi 7-be érve pedig bedugul mindkét sáv a Petromig, onnan pedig a főtérig. A szóban forgó terelőút ugyanis nemcsak a nehézforgalomnak a lakott területről való kivezetését oldaná meg, Gernyeszegtől Vásárhely felé sokan vennék igénybe, azok, akik a Tudor irányába tartanak, hiszen nem kellene átszelni a várost. 

A 2014 óta zajló „építkezésnek” állítólag majdnem a 35 százalékát elvégezte az a kivitelező, amellyel közös megegyezéssel bontott szerződést a megrendelő, miután az elvégzett munkát kifizette. Így aztán a Copisa Constructora Pirenaica 2017-ben kivonult, más pedig még nem vonult be.

Ütemterv van, határidők vannak, például ajánlattételre 2020. augusztus 8. volt (csak éppen senki nem jelentkezett). 2021-ben megkezdték a dokumentáció felülvizsgálatát, a határidő 2023 (nem kevesebb mint 40 hónap kell ehhez!). Gondolni sem merek rá, hogy mennyi idő kell a műszaki terv elkészítésére, a sokféle engedély beszerzésére, míg az első kapavágás megtörténhet, és ténylegesen építeni nem kezdenek…

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató