2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az idei képességvizsga első eredményeit közölték szerdán délben. A nyolcadikosok kisérettségijén kapott jegyek mondhatni tükrözik a valóságot, körülbelül a várt statisztikát hozzák, nem valószínű, hogy sokat változnak osztályzatok az óvások után. 

A vizsgaeredmények lesújtóak, ha azt vesszük figyelembe, hogy például a román nyelv esetében – ahol a szakemberek szerint a tételek elfogadhatóak voltak – a diákok csupán 77 százaléka teljesített 5-ös fölött. A matematika már nehezebb volt, valószínűleg ez az oka, hogy ebből még gyengébben szerepeltek a diákok, és csupán 68 százalékuk szerzett átmenő jegyet vagy afölötti osztályzatot. Két év alatt 10 százalékkal esett vissza az átmenési arány. Vagy a tételek voltak túl bonyolultak, vagy a diákok nem készültek fel kellőképpen. 

Teljességében nézve az átmenő jegyek aránya nagyobb volt, mint a próba-képességvizsgán, a matekfeladatok azonban nehezebbek voltak. A diákok viszont könnyebb tételekre számítottak. 

Maros megyében gyengébben teljesítettek a nyolcadikosok: matematikából az átmenő jegyet elértek aránya 60 százalékos, román nyelvből 67 százalékos. Durván tíz százalékkal rosszabbak az eredmények az országos aránynál. 

Azért a kisérettségizőknél szép eredmény, hogy országos viszonylatban sok tízes lett: románból 407-en, matekből 1060-an, 65 diák pedig mindkét tantárgyból maximális jegyet kapott.

A tanárok szerint az idei, meglehetősen rossz eredmények nem a digitális javításnak a számlájára írhatók, szerintük a gyerekek szövegértési képességeivel van gond. Sokak véleménye: nem olvas eleget, nem gondolkodik a mai TikTok-generáció. Mi lesz velük 4 év múlva? – teszik fel a kérdést. Azért azt is hozzátesszük, hogy ideje lenne a tanterveken módosítani, mindenképpen közérthetőbb szövegeket tanítani, például kortárs írókat, költőket is fel lehetne venni a tananyagba. Az archaizmusokkal teletűzdelt irodalmi művek gyakorta a román anyanyelvű tanulóknak is nehézséget jelentenek, a magyar anyanyelvűeknek még inkább. 

Az is nagy kérdés, és erről még komoly elemzést nem találtunk, hogy hogyan lehetne a képességvizsgán a lemorzsolódó diákok arányát csökkenteni. Országosan lehet, hogy alig pár százalék, de vidéken vannak helyek, ahol 40 százalék fele közelít. Óriási a szakadék a város és vidék között ilyen szempontból is! 

Ha elmondható, hogy a kisérettségin elért eredmények előrevetítik az érettségi jegyeket, akkor bizony szomorú a helyzet. Az érettségi még javában zajlik, ma a választott tantárgyból, pénteken pedig magyar nyelv és irodalomból. Eredmények hétfőn lesznek, óvási lehetőség szintén. Sokan már az augusztusi pótérettségire készülődést mérlegelik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató