2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az utóbbi néhány évben rendszeresen részt vesz a marosvásárhelyi férfi kosárlabdacsapat a Nagyszebenben rendezett Tordai Elemér-emléktornán, ez az idén is így történt. Faragó Péter csapata az elődöntőt elveszítette, majd a kisdöntőt megnyerve a harmadik helyen zárta a tornát.

Az elődöntőben az idén jelentősen megerősödött CS Vâlcea 1924 csapata ellen lépett pályára Marosvásárhely. A találkozó kiegyensúlyozott negyeddel rajtolt, aztán a szünetig az ellenfél meglépett tíz ponttal, és – noha a VSK egy adott pillanatban megközelítette – végig sikerült megőriznie előnyét, 87:79-re megnyerve a találkozót. Miután a közösségi médiában a harmadik barátságos vereséget követően megjelent néhány elégedetlenkedő vélemény is, Faragó Péter vezetőedző szükségesnek látta hangsúlyozni, hogy a mérkőzésen nem a győzelem volt a legfontosabb célkitűzés, hanem játékhelyzetek begyakorlása, és türelmet kért a szurkolóktól.

Azt szükségesnek látta azonban ezek után, hogy a következő meccsen, a házigazda Nagyszebeni CSU ellen már győzni akarjon, ami látszik a váratlanul nagy arányú, 100:71-es sikeren, egyrészt megnyugtatásul, hogy a csapat tud nyerni, ha erre összpontosít, másrészt a játékosoknak is szükségük volt az önbizalomra a három kezdeti vereséget követően. Mert bármennyire is nem az eredmény a fontos a barátságos meccseken (és ez kétségtelenül így igaz), egy kis sikerélmény jobb hangulatot biztosít az első hivatalos mérkőzés előtt.

A tornán több sérült játékost nélkülözött a marosvásárhelyi csapat, mint Anyikijenko és Șolopa, ami azt jelenti, hogy csupán egyetlen valódi centerrel játszott a csapat, s a Brassói Corona elleni itthoni meccsen is látszott, hogy ez áthidalhatatlan hátrány abban az esetben, ha az ellenfélnek két magas embere van a palánk alatt. A második meccsen nem lépett pályára Jeremić és Casale sem, akik az elődöntőben könnyebb sérülést szenvedtek.

Eredetileg a hétvégére is tervben volt még egy mérkőzés a hétvégi rajt előtt a Románia-kupa második körében, úgy tűnik azonban, hogy nem sikerült megfelelő ellenfelet találni. 

Eredményjelző

Tordai Elemér-emléktorna:

* Elődöntő: Rilszki Szportiszt Szamokov – Nagyszebeni CSU 78:61, CS Vâlcea 1924 – Marosvásárhelyi CSM 87:79 (21-22, 29-18, 23-20, 14-19).

A marosvásárhelyi csapat összetétele: Martinić 20 pont (3), Sánta 15, Person 10 (1), Jeremić 8 (2), Casale 6 (1), Borşa 6 (2), Bodó 5 (1), Reljić 5, Gajović 4, Engi-Rosenfeld, Kiss Roland.

* Kisdöntő: Marosvásárhelyi CSM – Nagyszebeni CSU 100:71 (24-18, 29-13, 24-22, 23-18).

A marosvásárhelyi csapat összetétele: Martinić 21 pont (6), Reljić 18 (1), Borşa 16 (2), Gajovic 12, Engi-Rosenfeld 7 (1), Bodó 6 (2), Sánta 6, Kiss 6 (2), Person 5 (1), Trif 3 (1). 

* Döntő: Rilszki Szportiszt Szamokov – CS Vâlcea 1924 82:74.


Fotó: a marosvásárhelyi városi sportklub közösségi oldala


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató