2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A spanyol Joventut Badalona kosárlabdacsapatában folytatja pályafutását Hanga Ádám. A katalán klub 1+1 éves, 2026 júniusáig szóló szerződést kötött a 35 éves magyar klasszissal.

A 200 centis játékos – aki 2017-ben elnyerte az Euroliga legjobb védője díjat – elköszönt a Crvena zvezdától, amellyel a múlt szezonban megnyerte a szerb bajnokságot, a regionális ABA Ligát és a Szerb Kupát is. Ugyanakkor április 16. óta harcképtelen, mivel egy edzésen kézközépcsonttörést szenvedett.

Hanga Ádám az M1 televíziónak elmondta, nehéz volt, hogy éppen a szezon végén nem tudta segíteni csapatát. „Nemrég szedték ki a csavarokat a kezemből, zajlik a rehabilitáció, remélem, másfél hónap múlva már labdát is foghatok a kezembe. Belgrádban megismerhettem egy teljesen más kosárkultúrát, és családommal együtt nagyon jól éreztem magam ott, nagyszerű volt hétről hétre húszezer ember előtt játszani. Szerettem volna maradni, de kiderült, hogy a zvezda nem akar megtartani, közben jelentkezett értem a Badalona, és rövid időn belül megállapodtunk” – idézte fel a közelmúlt eseményeit.

Új klubjáról szólva közölte, kompetitív csapatba akart igazolni, és a katalánok egy szinttel az Euroliga alatt, az Eurokupában szerepelnek, odahaza pedig stabil középcsapatnak számítanak.

A Barcelonától tíz kilométerre fekvő Badalona együttese az élvonal 10. helyén zárt legutóbb. Hanga jól ismeri a spanyol bajnokságot, mivel korábban játszott a Manresában (2011/2012), a Baskoniában (2015/2017), a Barcelonában (2017/2021) és a Real Madridban (2021/2023) is.

„Tulajdonképpen a három évvel ezelőtti életünket kapjuk vissza, még a gyerekeket is sikerült visszaíratni ugyanabba az iskolába. Nem hiszem, hogy külföldön még valaha költözködni fogunk. Ha euroligás csapathoz igazoltam volna, akkor biztos, hogy csak egyéves szerződést kapok. Egyelőre nincs elképzelésem arról, hogy a visszavonulásom után mivel szeretnék foglalkozni a család mellett, még azt sem tudom, hogy a sporton belül vagy kívül folytatnám az életemet” – mondta Hanga Ádám, aki a válogatott kapcsán kifejtette, a 2025-ös lesz vélhetően az utolsó Európa-bajnoksága, ő pedig nem selejtezőn, hanem Eb-n akar elbúcsúzni a magyar nemzeti csapattól.

Fotó: Hanga Ádám közösségi oldala


Kialakult az olimpiai férfi kosárlabdatorna mezőnye

A hétvégi selejtezők után véglegessé vált a férfi kosárlabdatorna mezőnye a párizsi olimpiára.
Az NBA-sztár Jannisz Antetokunmpo vezette görögök hazai pályán harcolták ki a továbbjutást, így 2008 óta először lesznek résztvevők. A torna legjobbjának a Milwaukee Bucks játékosát választották. A görögök az ötkarikás játékokon az A csoportban szerepelnek majd az ausztrálok, a kanadaiak és a spanyolok társaságában.
Puerto Rico válogatottja is otthon, San Juanban kvalifikálta magát, így húsz év szünet után lesz újra olimpiai résztvevő. Párizsban a C csoportban lép majd pályára, ellenfele a címvédő amerikai, valamint a szerb és az újonc dél-szudáni csapat lesz.
A brazilok a lettországi selejtezőtornán diadalmaskodtak és 16-odszor lesznek ötkarikás indulók. A játékokon a B jelű csoportban a házigazda franciákkal, a világbajnok németekkel és a japánokkal csapnak össze.
A görögökhöz és a Puerto Ricó-iakhoz hasonlóan a spanyolok is saját közönségük előtt ünnepelhették a kijutást, a valenciai döntőben a bahamaiakat verték nyolc ponttal. Az 1984-ben, 2008-ban, 2012-ben és 2016-ban is olimpiai érmes spanyolok az A csoportban játszanak majd, a 39 éves Rudy Fernandez pedig az első férfi kosaras lehet, aki hat olimpián is pályára lép.
A párizsi játékok férfi kosárlabdatornája július 27-én kezdődik Lille-ben, a bronzmérkőzést és a döntőt augusztus 10-én rendezik a fővárosi Bercy Arénában.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató